Vírusmarketing, hisztiszörf

http://0100101110101101.org

div class=”cikkinline_cikktitlebox”>

Beöthy Balázs

Vírusmarketing és hisztiszörf
http://0100101110101101.org/

 

Az egész Jávás figyelmeztetésekkel kezdődik. Az első négy üres, aztán kezdi adagolni a     Most     lépsz     az     én     számítógépembe szün, szün ritmust. Tényleg elénk tárul egy fáljfa. Valami olyasmi, amit egy hacker lát, ha ügyes. Vagy egy rendszergazda. Mi történik itt?

2001 január elsejével a 0100101110101101.ORG megkezdte life_sharing című projektjét, melyben elérhetővé teszik linuxos szerverük tartalmát bármely internet-felhasználó számára (noha csak olvasási jog…). A művelet az úgynevezett „open source’s general public license model”, azaz a nyitott forráskódú szoftver által ajánlott felhasználási engedély alkalmazása a művészet területén, új fordulatot adva a szellemi tulajdon körül formálódó diskurzusnak.

A csoport tevékenysége során folyamatosan visszatér ehhez a témához. Véleményük szerint digitális környezetben nincs értelme szerzői jogokról, másolásról, plágiumról beszélni, hiszen a digitális másolat megegyezik az eredetivel. Nemcsak beszéltek persze a témáról, hanem belecsaptak rögtön a háló közepébe.

Kezdésnek ott volt a hell.com, mely konceptuális műalkotáskét született 1995-ben, ám az első években egyáltalán nem volt elérhető rajta tartalom, dacára a címre érkező keresések millióinak (a hálón álló fekete lyuk?). A pokol virtuális kapuja később a hálózati művészet exkluzív bemutatótermévé lépett elő, mely jelszóvédett felülettel alkalomszerűen csak a meghívottak számára nyílt meg. Egészen addig, amíg a 0100101110101101.ORG művészei le nem töltötték hipp-hopp az egészet, létrehozva egy úgynevezett tükröt, mely művelet a tartalom más hálózati címen való párhuzamos megjelenítését volna hivatott jelenteni. Tették ezt persze a saját hálóhelyükön, immár jelszóvédelem nélkül. Lett is nemulass, a csoport kimondhatatlan nevét pedig szájára vette a média.

Ám ők nem elégedtek meg ennyivel. Sorra kerültek a hálózati művészet más fellegvárai is, mint az Art.Teleportacia (Olia Lialina hálóműveket árusító online galériája) és a hálópionír jodi.org. A művészek felháborodásával csak a médiafigyelem vetekedhetett.

Vuk Cosic a műveletet már ismerte: annakidején a documentaX bezártával a megakiállítás leállított szerverének tartalmát tükrözte tovább, saját művévé változtatva így cakk-pakk az egészet. Pontosabban nem a szerver tartalma lett a mű, az csak alapanyag. A művelet itt is tükrözés, továbbszolgáltatás, elérhetővé tétel, manipuláció nélkül. Az új fiúk már nem voltak ilyen szemérmesek: időnként bizony belenyúltak a tovatükrözött anyagba, pédául az art.teleportacia.org első kiállításába. Cosic nem várta meg, mire az ő hálóhelye is sorra kerül, inkább meghívta a 0100101110101101.ORGot kiállítani (vele együtt) a 49. Velencei Biennálé szlovén pavillonjába. Átnyúlni a nemzeti reprezentáció feje felett. Hmm, ez is szép mozdulat, igaz, nem példa nélküli: sikerült ez már Oleg Kuliknak és Joseph Kosuthnak is.

E nevezetes alkalomra a csoport a Biennálé vírussal állt elő. Igazi vírus, ahogy a sajtóanyag hirdeti. Ennyi pont elég a médiának, s a művészek ügyesen szörfölnek a vírusok által okozott hisztérián. Első látásra botrány. Pedig mégsem: a 0100101110101101.ORG által végrehajtott műveletsor rafináltan elkerüli az illegalitás csapdáját. Először is, a vírus egy igen kevéssé elterjedt programnyelven, Pythonban fejlesztett környezetben terjed (amely általában szervereket jelent). Másodszor, ez a vírus nem ártalmas, pusztán a túlélés a célja. Fejlesztése teljes transzparenciával történt, előre bejelentették, domaincímüket beleírták a kódba. Sőt, a vírus kódját képeslapokon és trikókra nyomtatva is terjesztették (céljuk ezzel, ahogy fogalmaznak, „a vírusok aurájának demisztifikálása”). Mivel vírust írni nem, csak terjeszteni tilos, nyilvános közlését rábízták a biennálé szerverére, áthárítva így a piszkos munkát és egyben a felelősséget.

Mindemellett fontosnak tartották, hogy a műveletsor egyben jó befektetés is legyen számukra. E célból 5 darab cédére is ráírták a vírust, s bekeretezve, megvásárolható darabokként a pavilon falára akasztották őket. Edition de luxe. A korszellem sugallta számítás bevált, gazdára talált néhány példány.

S hogy kik rejtőznek a gépi logika által szervezett név mögött? Erre mindmáig nem derült fény. A csoport nyilatkozataiban következetesen elzárkózik a választól. Az identitással való játék jegyében kezdődött karrierjük is, nem is kispályásan. A háború okozta konjunktúrán szörfölve 1998-ban kitalálák egy képzeletbeli szerb művész, Darko Maver életrajzát, műveit elkészítették és másfél év munkával sikerrel kapcsolták rá a magasművészeti vérkeringésre. A trükköt a fiktív szerző 48. Velencei Biennálén történt bemutatása másnapján fedték fel. A médiában, ahogy kell. Igaz, nem a hivatalos művészlistán hozták be Darkót a Nagy Nemzetközi Kiállításba, hanem kiskapun. Kelet-európai trükk. Ami nekik is bejött. Következő alkalommal már a nagykapun jöttek.