Szövényi Anikó
Random helyzetjelentések Londonból XXII.
Szeméttelep szörf
Resulotion Way – Nylon – MOT – Beaconsfield
Tudta, hogy számtalan fordulattal élhetne a felütésben, de őszintén szólva egy sem jutott az eszébe. Úgy látszik túl sokat sportol mostanában, és már lassan beszélni is elfelejt. Viszont épp a jó kondíciójának köszönhette, hogy eljutott Dél-London igen távoli és nem épp legfényesebb negyedébe, Deptfordba, a Resolution Way egyhétvégés haladó összejövetelre. Mondhatnánk belterjesnek is, mindenesetre a kiállítás a gyökerénél igyekszik megragadni a problémát, leginkább művészeknek szóló, a művész identitásra reflektáló projektek bemutatásával.
A ‘Resolution’ (mint ‘megoldás’ és/vagy ‘fogadalom’) címre Bob és Roberta Smith Art Amnesty-je felel a legpasszentosabban. Végre mindenki leszámolhatott piszkos és/vagy kínos művészeti múltjával és tervezett jövőjével. A művészek leadhatták alkotó eszközeiket és rossz műtárgyaikat [pic01], kitölthették az "I promise never to make art again" formanyomtatványt [pic02], majd mindezekért cserébe átvehették a hivatalos "I am no longer an artist" jelvényt. A kiállítás végével az elkobzott műtárgyakat pedig a deptfordi szeméttelepre szállították.
Az irónia ösvényén halad Semloh Bbew Artlabbal közösen épített erőteljes küzdőtér installációja is, mely kiválóan illeszkedett a vasúti híd alatti helyszínhez [pic03]. Az imitált ring körül elszórt fekete-fehér fénymásolt szórólapok és nagyméretű poszterek művészmeccseket hirdetnek: fiatalok vs. öregek, kívülállók vs. bennfentesek, munka vs. játék tematikákban. Jólismert harcok életre-halálra. [pic04] [pic05] [pic06]
Aki mindezek ellenére még görcsösen ragaszkodott a művész szerephez, annak Cesare Pietroiusti segített networkölni Rómában. Mint önjelölt ügynök promotál projektektől elkezdve életműig mindent, amire megbízást adtak neki a kiállításon elhelyezett formanyomtatványokon [pic07]. Művészek egymás közt, bevallhatták, hogy a kontaktolás ugye nemhogy része, de szinte veleje a művész létnek.
Visszafelé a messzi délről, az intézménykritika fonalát véletlenül sem elengedve ugrott be a szörfös a Nylon galériába, a New York-i Jason Middlebrook Visible Entropy: Three Types of Debris című kiállítására. Munkái gondolatkísérletek, hogy a művészeti intézményrendszer épített szimbólumai miként néznek ki majd a jövőben, ahogy enyészet, város magába olvasztja őket. Middlebrook központi installációjában a Tate Modern tornya áll egy rakás földhalmon mint régi ideák sírja [pic08] [pic09]. A másik elképzelés a bilbaói Guggenheim összegraffitizett makettje [pic10]. (A tényről, hogy a hip-hop kultúra szerves része vizionált épületmodelleknek, jut eszébe, hogy Deptfordban a Resolution kiállítás felé haladtában bekukkantott egy nyitott műterembe is, ahol egész megkedvelte E. Altenburger terepmintás terepasztalát [pic11] [pic12].) Visszatérve tehát a minden intézményt bekebelező enyészethez, az láthatóan nem kegyelmezett a Nylon galériának sem. A terem felső sarkában lévő szellőzőből Middlebrook barna levet csurgatott végig a falon, a rajzain is keresztül, le a padlóra [pic13].
Továbbra is ügyesen elevezve a főáramlatok mellett egy nemrég nyílt kis független kelet-londoni galériába, a MOT-ba ért, a While U Wait válogatásra. Omer Fast a CNN Concatenated videójában az amerikai hírcsatorna adásait mixeli újra computeres adatbázisából [pic14]. Az új narratíva, a végtelen monológok őrült tempóban peregnek köszönhetően a tagmondatok feszes egymásravágásának és az eleve arrogáns hírolvasói nyelvnek. Sokkoló élmény, amikor szőke bemondónők és idősödő bemondók fröcskölő magabiztossággal hadarják, hogy "don’t talk / don’t look / don’t do anything at all".
Roddy Thomson – Colin Lowe páros általában művészetük támogatását kérő leveleket ill. azok elutasításait szokták kiállítani. Most, a No. 57100 Reviews Alberta Press című vászonra is önreflektív szöveg került, amolyan korábbi munkaleírás és sajtóanyag kamuflázs [pic15].
Ezen kívül magukat megnevezni nem kívánó egyetemi tanárok néhány diákjuk munkájának dokumentációját delegálták a MOT-ba: Sharon Baker Room-ját, amely egy finom textíliával bevont sejtelmes fényű folyosó lehetett [pic16] ill. Greig Duncan a Shy Bairns Get Nowt című eat-art installációját, amelyet egy hatalmas spacecake és sok liter víz alkotott, utólag kiegészítve az iskola dékánjának levelével, helytelenítve a cannabis szerepeltetését a munkában [pic17]. A szörfös sajnálta, hogy csak fotókról ismerhette meg e könnyed, esztétikus darabokat.
Végül pedig, hogy a művészetélvezetnek súlyt és tartalmat adjon aznapra, még bevállalta a finn Markus Copper két hangszobrát a Beaconsfield galériában. A Skandinávia-szerte díjakat nyert Archangel of Seven Seas egy hatalmas bálna-csontváz imitáció fából, fémből, templomi orgonasípokból. [pic18] A látogató mozgását érzékelve lassan működésbe jön a félelmetes gépezet, a sípokból mély motorzúgásra emlékeztető ill. hallásküszöb alatti hangokat préselve ki. A megépített gépek nyers spiritualitása Lois Viktor tevékenysége mellett a kísérleti ipari zene apostolaira, a német Einstürzende Neubautenre is emlékeztetnek.
Copper másik installációja sem elaprózott. A Rose Gartent második világháborús észak-atlanti aknamezők inspirálták. Már maga a tér, egy hosszú, pinceszerű vasúti híd alatti árkád is elbizonytalanító. Az ember csak félve hatol bele, mivel nem egyértelmű, hogy miként fog viselkedni az öt plafonról függő fém hordó-szerkezet. [pic19] [pic20] [pic21] Mozgásérzékelő segítségével működésbe hozott ventillátoraik zúgó légnyomást keltenek, amit kiválóan fest alá a helyiség felett olykor elhaladó vonatok robaja.
Szőnyegbombázás előtti pillantok meghittsége ez – zajminta a világvégéről.