kapcsolódó kiállítás:
Emlékmű / Negatív / Pozitív / Szökőkút
2004. szeptember 11. - október 13.
 

Iványi Brigitta

Emlékmű/negatív/pozitív/szökőkút
Beszélgetés David Wilkinsonnal

 

A kiállítás címében elsőként emlékművet említesz. Az itt látható installáció egy olyan épített környezetet idéz meg, amely egyszerre indult meg az erodálódás és a rekonstrukció útján.

Igen, a Budapesten talált lövésnyomok alapján megpróbáltam feltárni a háborúra való emlékezés módozatait. Az erről szóló szobrok általában emlékmű formájában jelennek meg. Ez a háború heroikus gondolatára épül. De én azt hiszem a háború minden, csak nem heroikus. A háború borzalmas, véres és a résztvevőt vagy áldozattá, vagy gyilkossá teszi. A mi civilizációnknak szüksége van hősökre, ahogy Bertold Brecht mondta, a mi kultúránk hősöket gyárt. A háborúról akartam beszélni, de nem a hősi oldaláról. Kifejezetten el akartam ezt kerülni. Én eléggé intuitív módon dolgozom, tehát pl. a lövés nyomoknál is beleláttam számos más dolgot is. Nagyon szeretem a tájképeket. Szépnek találtam a gondolatot, hogy kiszabadítom ezeket a golyónyomokat az épület fogságából. Az első mintákat 5-6 éve készítettem. Kidolgoztam egy technikát a mintavételre, egy szintetikus modelláló anyagot használtam. Mászkáltam a városban és mintákat vettem, aztán a formákat lefestettem. A festett, pozitívba fordított golyónyomokat őrző plasztikák bemutatásának módja korántsem volt egyértelmű feladat. A posztamens problematikus dolog. A galériában persze mindig utolér a bemutatás mikéntjének kérdése.


A kiállítás összképét meghatározza a téglákból épített és hiányosan vakolt pillércsonkok / posztamensek látványa. Az installáció a galéria teljes terét átértelmezi az ablakok elé szerelt fatábláktól a sarokban felépített falrészletig. Sikerült a teljes teret kontrollálni, ez egyben egy kurátori attitűdöt is jelent. Mennyiben foglalkoztattak az építési - erodálási fázisok és a történelem erőszakos lenyomatai közti viszonylatok?

Úgy döntöttem, hogy a golyónyomokat téglákon állítom ki. Gondolkoztam azon is előzőleg, hogy tökéletes fekete posztamenseket fogok készíteni a szobroknak. Aztán, hogy tükörre helyezem el őket. De amikor művészettel foglalkozik az ember, akkor számolnia kell a kiállítótér adottságaival is. Angliai tanulmányaim során ivódott belém az a hozzáállás, hogy az egész tér számít, amikor kiállítást csinálok. A szobor bemutatása egyben térépítés. És ha térbeli, akkor megvan a lehetőség, hogy használjuk is a teret, a világítást, a padlót, mindez beépíthető a mű nyelvezetébe. Ez egy holisztikus gondolkodásmód, amely azt célozza, hogy atmoszférát alakítsunk ki. A szobor egy olyan tárgy a térben, ami kapcsolatban van a néző testével, a tudatával és az érzékelésével. Ha ezt meg lehet változtatni, rajta! Számomra a Dorottya egy nagyon problematikus tér, a galéria története csakúgy, mint az ablakok és mindaz, amit a galéria általában bemutat. Úgy éreztem, valami nagyon erőset, nagyon hatásosat kell csinálnom, hogy elfoglaljam, kontrolláljam az egész teret. Amit egyébként itt soha senki nem tesz meg. Ez egyfajta ellenállás részemről, hogy visszaszerezzem a galéria terét a művészet számára. Azt hiszem, ezek egyúttal kurátori döntések is. Átfedések a művészi és a kurátori szemlélet között. És ez jellemző rám, hiszen én kurátorként és tanárként is dolgozom. Mindig a kurátoron múlik, hogy mennyire kapcsolódik be a kreatív munkafolyamatba. Azt hiszem, a legjobb kurátorok ezen a szinten is együttműködnek a művésszel.


Körülnézve különböző mintázatokat fedezek fel a pozitív-negatív formák játékában, nem csak a szoborfelületeken, de az ablakot eltakaró lemezek kivágataiban is. Mi a célod a mintázatok kilakításában?

Hogy az arány diktatúráját megtörjem. Úgy látom, hogy a számok zsarnokságában élünk. Ha bekapcsolod a tévét, akkor látod a tőzsdei és a gazdasági híreket. A mi kultúránk szenvedélye a dolgok lemérése, kimérése. De az élet egyáltalán nem túl rendezett. Ez az entrópikus tulajdonság az élet sajátja és a világ, a természet szépsége, ez a realitás. Ezt a kvalitást szerettem volna érzékeltetni a munkámban. A műnek van egyfajta logikája, de ez nem a számok logikája. Ez adja meg a játék lehetőségét. Ha megpróbálnám beleerőltetni ezeket a dolgokat bizonyos pozíciókba, akkor elveszteném az anyag és a körülmények adta lehetőségeket. Szóval, számomra a művészet munka, de egyben játék is. Az egész installáció azzal az érzettel van tele, hogy a golyónyomok véletlenszerűen kerültek a helyükre, a posztamensek sincsenek egy sorba rakva, hanem mindenhol-bárhol vannak a térben, nincs két egyforma közöttük. Ott van a téglák rendellenes használata is, ha nem fugázod össze a téglákat, akkor egyesével elmozdíthatod őket. Folyamatosan azt az érzést nyújtják, hogy valami felépül és tönkremegy. Azt hiszem, hogy ez a fajta rend közelebb van az élet realitásához, mint a számok.

Milyen anyagokat használsz általában a műveidhez?

A nagy installációkhoz mindig használtam olyan anyagokat, amiket az építőiparban szokás (fa, gipsz, tégla), mert mindig érdekelt az épített környezet. Sok olyan művet készítettem, ami az épületek külső és belső tereivel foglalkozik. Ahhoz, hogy megépítsem ugyanezeket a homlokzatokat, ugyanazokat az építőanyagokat használom, mint az építészek.

Hogyan jutottál arra a döntésre, hogy a galéria hatalmas ablakait RSB lemezekkel takard el, mintha csak kémlelőnyílásokat vagy golyó ütötte nyomokat hagynál?

Ezeket Angliában árnyékolótábláknak hívják, amiket az épületek renoválásakor arra használnak, hogy eltakarják velük az ablakokat. Elég rossz, hogy itt a galériában már eleve alkalmaznak oldalt az ablakok alatt egy faborítást, ahelyett, hogy csak szépen egyszerűen oldották volna meg, hogy egy igazi „white cube” legyen. Emellett az ablakok már eleve nagyon zavaróan bevonják a térbe a külvilágot, és én úgy láttam, hogy jobb, ha most inkább kizárom, mert ezek a szobrok nagyon finomak, és mert mindig sokkal érdekesebb, ami kívül történik az utcán, mondhatnám az élet sokkal érdekesebb, mint a művészet.


David Wilkinson kiállítása az Ernst Múzeum Dorottya Galériájában (2004 szeptember 10. - október 13.)

2004. szeptember 29.
PRINT