kapcsolódó kiállítás:
Az egységes olvasási mód.
Reaktív és transz-kontextualizált információk
2001. március 20. - március 30.
 

Szombathy Bálint

Olvasni csak egységesen, szépen ...
Az Olvasás Éve Magyarországon -- az Artpoolban

 

Annak a kérdésnek a súlya, hogy mi volt előbb, az írás vagy a kép, legalább akkora, mint azé a kérdésé: a tyúk volt előbb, vagy a tojás? Az első kérdés megválaszolására a budapesti Artpool Művészetkutató Központ vállalkozott, amikor egy tanulmányi kiállítás keretében gyakorlati úton kísérelt meg reflektálni Vilém Flusser meglátásaira, melyeket Az írás című esszékötetében* hozott nyilvánosságra, s amelyben egy radikális kérdést tesz fel. Tudniillik azt, hogy van-e jövője az írásnak? A P60 Galériában lebonyolított s jelenleg a világhálón megtekinthető kiállítás anyaga annak ellenére is alátámasztani látszik a flusseri gondolatokat, hogy eredendően nem az igazolás vagy a cáfolás az indítéka. Hogy ez miért van így, a későbbiekből derül ki.
Az Artpool archívumára támaszkodó anyag egy olyan folyamatot dokumentál, amely nem mai keletű, viszont a jelenkori technológia jelentősen felgyorsította. Olyannyira, hogy az emberiség civilizációs gondjaival foglalkozó egyik-másik szakember nyíltan tart az egyre duzzadó elektronikus képözön írásmegsemmisítő hatásától. Miután Flusser azokból a feltételezésekből meríti gondolatait, miszerint a kép sokkal régebben létezett, mint azt eddig hittük - talán előbb mint az írás -, könnyen meglehet, hogy az emberi kultúra visszatér a képi eredethez és egy egészen másfajta kommunikációba torkollik, mint amit az írás fogalmán értünk.
Az írás fokozatos megváltozásának és a képre alapozódó egységes olvasási móddá alakulásának problematikája már Flusser előtt is foglalkoztatta a kortárs gondolkodókat, csak éppen más aspektusból (lásd McLuhan médiatanulmányait). Flusser felismerései annyiban mutatkoznak újnak, hogy kisebb jelentőséget tulajdonít az ábécét háttérbe szorító folyamat technikai-technológiai hátterének, mivel azt állítja: nem az írás technikája évült el, hanem az ábécé képviselte történeti tudat vált feleslegessé. Ugyanis a régi, ábécére támaszkodó olvasási módból az újba - a képibe - való átmenet alkalmával a történeti, politikai-ideológiai tudatból átlépünk a kibernetikai, értelemadó, játékos tudatba. Az új olvasó és az egyre szaporodó mesterséges intelligenciák tudatában ugyanis a nyelvi jelek mögött nem létezik jelentés, ”semmi sem áll mögöttük”, így hát a világ tabula rasa-ként értelmeződik.
A képlet kísértetiesen hasonlít a 20. század egyik-másik modernista műfajának poétikai programjára. Különösen a grafovizuális lírán belül jelentkeznek olyan törekvések, amelyek tagadják a nyelv jelentésbeliségét, arra hivatkozva, hogy a jelnek nincsenek a külvilágra utaló jelentésvonzatai, mivel a jel önmagát jelöli, értelme önmaga létében keresendő. Így aztán nem véletlen, hogy a flusseri elmélkedés ihlette P60-as kiállítás Transz-kontextualizált információk című szekciójában éppen a konkrét és a vizuális költészet dokumentumai (Kassáktól Erdélyen át Higginsig), valamint az olvasni való tárgyak (Pinczehelyi, Mew, Morandi stb.) szerepeltek legnagyobb számban. Ezek az összetett, szintetikusnak nevezhető és az érzékelés több síkján megnyilvánuló multidimenzionális művek másrészt kiválóan alkalmasak arra a fajta ”szemezgetésre”, amely a flusseri szóhasználat egyik kulcsszava. A jeles médiaszakértő ugyanis azt írja, hogy a világot és magunkat szemcsézve a szemeket előbb-utóbb értelmes dologgá rakjuk össze. Nos, a verbo-voko-vizuális művészet alkotásai különösen alkalmasak arra, hogy eleget tegyenek a játékos tudat ilyen igényeinek, s ennek a módszernek a révén adjanak értelmet az értelmetlennek tekintett világnak.
Az internet-művészet dokumentumaival (a Pillangó-hatás-Jelenkoordináták, a Perspektíva és a Média Modell c. projektek) kiegészített leletanyagban a flusseri ideák szinte a priori tételeződnek, ami abban a tekintetben mondható szerencsés körülménynek, hogy megmutatkozott: a művészi nyelvgyakorlat megelőzte az elméleti befolyásoltságot. Nyilvánvaló tehát, hogy itt egy általános elvvel állunk szemben, amely a nyelvi változások természetének közös vonásait domborítja ki. Ilyképp viszont túlmutat valamennyi olyan művészeti programon, amely máig megőrizte a korai modernizmus taktikai és stratégiai jellemzőit és ilyképp még mindig a régi olvasási módot részesíti előnyben az újjal, vagyis a flusserival szemben.
A Galántai György által kieszközölt válogatás nemcsak arra volt jó, hogy az archívum kissé kiszellőzzék és ismét bizonyítást nyerjen a történeti anyag ereje, frissessége, hanem elsősorban arra, hogy rádöbbenjünk tudatunk átformálásának halaszthatatlan voltára. Nyilvánvaló, hogy a problematika jóval túlmutat a művészeti szférán, mint ahogy a művészet is számos esetben túlmutat önmagán.

*Vilém Flusser: Az írás. Balassi Kiadó - BAE Tartóshullám - Intermedia, Budapest, 1997

2001. április 12.
PRINT