Ép testben ép befogadó, avagy …

Katarina Sevic és Majoros Zita kiállítása a Stúdió Galériában

 

Egy civilizált, kontrollált, és mindenekelőtt kényelmes fogyasztói társadalomban értelemszerűen minden eszköz, kellék, és ezek használati utasítása rendelkezésünkre áll, hogy civilizált és kényelmes fogyasztói életet élhessünk, még ha kontrolláltan is. Egy civilizált, kényelmes, fogyasztói társadalomban mindettől – a kontrollt is beleértve – nem menekül a művészet sem. Mostantól legalábbis szégyellje magát, aki nem friss lehelettel, tiszta tekintettel és hallással, verejték nélkül tekinti meg a kiállítást. A magukat PPgroup-ként megnevező két fiatal médiaművész, Katarina Sevic és Majoros Zita ugyanis bemutatkozásul a Stúdió Galériában, azt Art Fitness Centerré alakítva, a művészet befogadását elősegítendő, e tevékenység gyakorlására alkalmas környezetet teremtett, csak nekünk.

Reflektorfényben a néző: a mű a művészetfogyasztó felé tett (az utóbbi időben egyre gyakoribb) lépéseket gazdagítja, melyek során a kortárs művészek a közönség megnyerésére, a befogadót csábítgató, kényeztető, csak vele, viselkedésével foglalkozó művészeti alkotásokat, projekteket hoznak létre. A PPgroup Art Fitness Centere – a mű befogadására tett kísérletek ismétlődő viselkedési formáit, testmozdulatait veszi górcső alá, a kiállítást megelőző pszichológiai, és szociológiai kutatásra alapozva.
(A kutatás során készült interjúk, dokumentációk megtekinthetőek a PPgroup interaktív weboldalán: www.ppresidency.com)

Az Art Fitness Centerben minden kényelmes épülésünkről gondoskodik. Belépve az edzőterembe, Ulrike, a hostess lány és egy útmutató prospektus fogad, egyik segítőkészebb, mint a másik. A komfortérzetet garantáló légfrissítő, és dísznövények közt befogadásra ösztönző zenét hallgatva követjük a padlóra festett lábnyomokat, melyek előzékenyen elvezetnek a MŰ-höz, azaz egy művet imitáló, semleges, fehér vászonhoz. A műre éhes tekintet ezért tovább kutat, de csak önmagával találkozik a falra szerelt tükrökben, illetve egy oktatófilmmel, mely a mienkhez hasonló mozdulatokat – még ha kissé edzettebben is – végző trénert és gyakorlótársainkat mutatja be.

A kör bezárul. A befogadásra edző kénytelen a keresett dolgot itt a helyszínen megtalálni, inkább önmagában, mint a trénerben. Esetleg egy frissítő pohár víz, egy tisztánlátást segítő szemcsepp magához vétele után tehet még egy befogadói kísérletet – a gyakorlat végtelenítve, bizonyítottan káros hatások nélkül megismételhető – vagy bölcs mosollyal nyugtázhatja, hogy lám ilyenek vagyunk. Mindenhol, mindenben csak magunkat keressük, találjuk, kutatjuk, még egy kortársművészeti edzőteremben is. És mi mást tehetnénk, ha a művészek is bennünket keresnek, kutatnak.

Nincs több mentség, aki tanácstalan volt eddig a kortárs művészettel kapcsolatban, annak most itt a nagy lehetőség, hogy az Art Fitness Centerben, ingyenes önképzésben részesítse magát a művészet használatára vonatkozóan. A gyakorló- és segédeszközök által, a befogadói testgyakorlatokat bemutató profi trénert követve, rutinosabb művészetfogyasztóvá válhat, de legalábbis jót derülhet önmagán. Aki pedig mindezek után sem érzi edzettebbnek a Kortársművészetbefogadóját, az lehet hogy jobb, ha fel is hagy a küzdelemmel.

A debütáló grupp egyéb közös munkái a www.intermedia.c3.hu/~ksevic címen tekinthetők meg.