kapcsolódó kiállítás:
Remake
2007. április 20. - július 28.
 

„A végén az animációhoz lyukadtam ki“
Interjú Nemes Csabával

 

Mit gondolsz a Velencei Biennáléról?

Szerintem egy olyan forma, ami nagyon tradicionális, kicsit talán elavultnak is tekinthetõ, de mégis egy olyan bemutatkozási lehetõség, amire mindenki figyel. Elég nagy erõkkel lehet rá koncentrálni, általában minden nemzet biztosít egy nagyobb pénzösszeget, aminek alapján egy valóban nagyívû munka készíthetõ. Tehát ezért nem egy lebecsülendõ lehetõség.

Mi a témája a munkának, amivel pályáztál és amit, mint kiderült, a pályázat eredményétõl függetlenül is elkészítesz?

A téma az õszi zavargások, azt a címet adtam neki, hogy „Remake“, és ezt a szót itt úgy használom, mint aminek a jelentése picit kritikusabb. Arra gondolok, hogy amikor egy régi magyar filmnek elkészítik a remake-jét, akkor az ahhoz való viszonyunk kicsit kínos, amikor az ember nézi, akkor nem tûnik elég hitelesnek, bár kíváncsi rá, hogy ez a dolog hogyan mûködik a mai helyzetben, de kiderül általában, hogy nem igazán használható. Amikor ezeket az õszi eseményeket nézem, akkor hasonlóan vegyes érzés fog el a dologgal kapcsolatban. Gyakorlatilag értem, hogy miért jutottunk ide, de abszolút nem tudok azonosulni a történtekkel és nehezen is tudom behatárolni, hogy ez micsoda, valódi dráma vagy bohózat, vagy leginkább egy „reality show“, ami a médiában, képekben mûködik és nem feltétlenül egy valódi esemény.

Hogyan tudod mégis feldolgozni, milyen módszerrel, amennyiben a dolog értelmezése kérdéses?

Ezen sokat gondolkodtam, hogy mi lenne a megfelelõ forma és a végén az animációhoz lyukadtam ki, mert az animáció nagyon távol áll a technikai képek világától, a lehetõ legtávolabb, de mégis mozgókép, rajzokból, rajzra emlékeztetõ formátumból áll, ami egy picit más megközelítést ad, egy kicsit általánosabbak tudnak lenni a megrajzolt jelenetek, mint ha az eredeti dokumentumfelvételeket néznénk. Emiatt szerintem a megközelítése is egy picit más, mert szeretnék valamilyen távolságot teremteni az eseményektõl és az animáció, a rajz erre egy jó lehetõségnek tûnik.

Ez a technikai aspektus. Tartalmi szempontból hogyan lehet feldolgozásra alkalmassá tenni, milyen nézõpontból, milyen módszerrel lehet vizsgálni egy ilyen eseményt egy képzõmûvészeti munka esetében?

Számomra fontos, hogy elkerüljem a politikai kliséket, ahogyan innen vagy onnan szemlélik az eseményeket, ehelyett inkább egy privát nézõpontot szeretnék használni, ami azt a jellegét vizsgálja, amirol az elõbb beszéltünk, tehát hogy képekben hogyan néztek ki ezek az események, hogy a történeteknek milyen furcsa ellentmondásai vannak. Ez a megközelítés inkább ironikus vagy groteszk. Az animációt nem úgy kell érteni, hogy ezek vicces, Tom és Jerry-szerû figurák, hanem a rajz megközelítése a fontos benne, azt mondhatnám, hogy ebben inkább festõi szemlélet érhetõ tetten, mint karikaturisztikus. De vannak benne olyan irányok is, hiszen itt tíz történetrõl van szó, tíz töredék-történetrõl, kis rövid etûdökrõl, melyek általában kb. egypercesek. Ezek között van jól ismert történet, mondjuk mikor a tank elindul, ami egy világszerte ismertté vált jelenet, de van olyan is, amit én találtam ki, vagy pedig elmesélt, személyes történet alapján indultam ki és egy picit megváltoztattam.

Tehát a végeredmény tíz egyperces animáció lesz, ami vetítésként, vagy monitoron jelenik meg.

Vetítésként. Eredetileg úgy terveztem, hogy tíz különálló vetítés lesz, hiszen ezeknek nincs kifejezett sorrendje, de összeállítható belõle az is és akkor láncba fûzve is bemutatható. Most inkább egy ilyen típusú vetítés lesz, ha összejön, akkor októberben a Kiscelli Múzeumban. Az elején csak kettõt fogunk elkészíteni, ami április 19.-én a Knoll Galériában lesz látható, és még plusz mellé a tervek, a további részek tervei.

Az elõbb említetted a távolságtartást, ami a dolog átpolitizált jellegébõl adódik. Hogyan lesz egyszerre távolságtartó és személyes?

Nem annyira személyes, hiszen nekem magamnak nincsenek személyes történeteim, én nem voltam kint, de sok olyan embert ismerek, aki ott volt, vagy valamilyen helyzetbe keveredtek, ezeket elmesélték, rengeteg képet láttam a neten, videókat töltöttem le, ezekbõl indultam el. Inkább azt mondanám, hogy ezek a történetek inkább privát jellegûek, amiben van személyes is meg egy pici általános is, de nem direkt politikai megközelítése ennek a dolognak, bár az is lehetne, vagy nagyon erõsen dokumentarista megközelítése is lehetne, de nem ez a cél.

Miért döntöttél az animáció mûfaja mellett, miért nem a korábbi „storyboard“ hagyomány mentén vitted végig ezt a témát?

Mert itt a dolgoknak a hang-része is nagyon izgalmas, és mert a mozgóképben másféleképpen lehet kifejezni dolgokat. Tervezek olyan jeleneteket, ahol nemcsak a gesztusoknak, hanem a mozgásnak is van jelentõsége. A storyboardok egy történetet mesélek el képben és szövegben, de a mozgások nem kifejthetõek benne olyan szinten, mint az animációban. Mondok egy példát: itt van ez a jól ismert jelenet, mikor elindul a tank. Errõl az Indexen megjelent egy felvétel, ami valószínûleg az egyik lakás ablakából készült ott a Deák térhez közel. Ezen a felvételen a tank egészen játékszerûnek tûnik. Ez nagyon szerencsés nézõpont. Ezt a történetet storyboardban nagyon nehéz lenne elõadni, de hogyha ugyanezt a történetet elkezdem átrajzolni, akkor más megközelítést ad, az viszont már rögtön izgalmasnak tûnik.

Említetted a hangot. Ezek natúr hangok vagy pedig egy kompozíció?

Vegyesen, használunk idõnként eredeti hangot, sõt, azokat picikét tovább dolgozzuk, de vannak olyan jelenetek, amelyek, mint említettem, kitalált, továbbdolgozott történetek, ezek nincsenek meg képanyagban, tehát ezeket le kell, úgymond forgatni, és ez így is történik sok esetben, hogy videón elkészítünk egy anyagot, megvágjuk, és utána jön a rajzolása a történetnek. Itt a hangok is utólag kerülnek rá. Nekem most az az elképzelésem, hogy szeretném egy kicsit absztraktabb irányba elvinni a hangot is, tehát hangalámodást használni, nem az eredeti forgatási szituációban felvettek hangokat használni, hanem utólag rákeverni.

Az elõbb többes számban beszéltél. Vannak alkotótársak vagy közremûködõk?

Igen, ez teljesen egy kooperatív munka, és ez a része nagyon klassz, hogy egy-két új emberrel is megismerkedtem a projekt kapcsán. Egyrészt megemlíteném Magyarósi Évát, aki animátor és képzõmûvész, õ nagyon sokat segít a szakmai dolgokban, aztán ugyanígy Kupcsik Adrián is segít nekem. Azután például zenét kell szerezni, erre Németh Jucit kértem fel, õ a barátaival együtt dolgozik, Kovács Gergellyel és Závada Péterrel, szöveget és zenét is írnak. További munkatársak is vannak, együtt dolgozunk a Film Positive kisfilmgyártó stúdióval, gyártásvezetõ, kameramann, vágás, ilyen jellegû segítséget kapunk.

Tehát egy nagyobb produkcióról van szó, megfelelõ költségvetésre számítva.

Igen, számítva, tehát most ott tartunk, hogy pályázunk., eddig nincsen gyakorlatilag egyetlen fillérünk sem, ez a stúdió a kapacitásával vesz részt benne, a munkatársak a saját energiájukat adják bele, de természetesen számítunk arra, hogy azért sikerül pénzt szerezni.

Nem félsz a direkt politikai értelmezésektõl, tehát hogy elõítéletek fogják övezni ezt a munkát?

Biztos, hogy lesznek ilyenek, de félni nem félek tõle. Ez kikerülhetetlen, hisz a témája egy politikai esemény, ráadásul nagyon friss, amire nagyon gyorsan szerettünk volna reagálni, tehát ilyenek nyilvánvaló, hogy lesznek. De azt gondolom, hogy ez belefér, talán még izgalmas is. Szerintem kevés munka foglalkozik Magyarországon kifejezetten politikai témával, ennek megvannak az okai, hogy ez miért alakult így.

Mik ezek az okok?

Az ilyen típusú munkának eddig nem nagyon volt sikere, ez az egyik ok szerintem, tehát sem a szakmában, sem a nagyobb nyilvánosságban nem nagyon értékelték az ilyen jellegû mûveket, aztán van egy másik ok, hogy az elõzõ idõszakban, politikai rendszerben egy kicsit, hogy mondjam, degradálódott ez a fajta hozzáállás, a mûvészek örültek, ha végre nem a politikával kellett foglalkozni, ezt egy kényes területnek éreztük szerintem mindannyian, egy picit majdnem hogy tabuvá alakult a dolog.

Mi ennek az elõbb említett sikertelenségnek az oka? Oké, ez az egyik értelmezés, hogy a mûvészek nem feltétlenül keresték a politikai témát, de ez miért nem lehetett sikeres egyik fronton sem?

Ezt nem tudom, több embert kéne errõl megkérdezni, én csak ezt érzékelem, hogy nem volt sikeres, hogy pontosan miért, azt nem tudom. Szerintem Magyarországon egy olyan mûvészet-szemlélet alakult ki, ami inkább hosszú távon gondolkodik, inkább esztétikai értelemben alapos munkákat szeretnénk létrehozni, ami évszázadokon keresztül is megõrzi a kvalitásait és hiteles tud maradni, vagy különbözõ áttételeken keresztül szólítja meg a közönséget. Ezért olyan mû nem is nagyon van, ami felvállalja, hogy hirtelen, gyorsan, akár nagyon direkten reagál az eseményekre. A környezõ országokban inkább vannak ilyen jellegû mûvek.

Tudsz konkrét példákat mondani?

Hát hogyha a balkáni országokat megnézzük, ott a háború idején, vagy az utána kialakult helyzetben sok munka foglalkozott egészen konkrét dolgokkal, akár idonként hatásvadász elemeket is bevetettek.

Mint például?

Van például egy szarajevói mûvész, sajnos most nem jut eszembe a neve, akinek van egy ilyen viszonylag egyszerûen kódolható munkája, amiben három fényképet állít egymás mellé, az elsõn ilyen elsõáldozós fénykép készül róla, a másodikon piros nyakkendõben a Titó-féle Jugoszláviából és a harmadikon pedig egy EU-s háttér elõtt látható, ez három önarckép. Tehát ez egy direkt nagyon egyszerûen fogalmazott dolog.

Te megjelensz a saját mûvedben?

Nem.

Kik a szereplõk?

Nincsenek konkrét szereplõk, akik ebben részt vesznek, karaktereket jelenítenek meg, tehát az õ személyük ebben az esetben nem fontos. Barátokat kértünk föl nyilván, akik szerepelnek itt a munkában, de az átrajzolásnál nem lesz cél, hogy az õ arcvonásaik felismerhetõek legyenek.

Karakter milyen értelemben? Mi a pozíciójuk?

Hát, attól függ, ugye többfajta történet van és ezekben vannak olyan szereplõk, akikkel együtérez a nézõ, vannak, akikkel nem, inkább csak kívülrõl szemléli õket, de amikor azt mondom, hogy karakterek ez azt jelenti, hogy olyan, mint egy tanulmány, hogy a videoképek alapján a mozgásokat és ezeket a figurákat másképp lehet megrajzolni. Fontos, hogy dokumentumfelvételek születtek és ezek keringenek a világhálón és ezeken keresztül látjuk igazán az eseményeket, tehát mi is ezekbõl indultunk el. A videofelvételek, amiket csinálunk, ezeket kiegészítõ karakter- és mozgástanulmányoknak tekinthetõek.

Készítette: Beöthy Balázs

2007. március 22.
PRINT