Jóga néhány percen át

Kupcsik Adrián művei a MEO-ban

 

Ha érkezne egy anti-utópista a nem túl távoli jövőből és szerencsétlenségére ittragadna, miután jól kiszomorkodta magát és adott százezer interjút, biztos normális életet szeretne élni. Tegyük fel, hogy az illető festő és festeni kezdene. Minden új képe saját egykori világáról szólna, amely kicsit más, mint a miénk, kicsit mátrixosabb, ridegebb, minden eleme valahogy egynemű, és pontról pontra összevethető a mával. A jövő iránti érdeklődés csillapíthatatlan lenne, festőnk pedig könnyen ontaná magából a képeket.

Kupcsik Adrián ilyen szomorú futuristának tűnik. Ecsetje alól könnyedén pattannak ki a miénkhez hasonló világok: portrék, tájak, kis- és nagyjelenetek. Az avantgárdon iskolázott szem számára is befogadható festményei szinte maguktól alakulnak ki korának formavilágából, amelyben immár a szoftver az üzenet.

Jóga című képsorozatán egy számítógépes modellkészítő program megsokszorozott figuráit állította be festménypózokba. Ha az összevetést a múlt felől kezdjük, Kupcsik a régi akadémiai ujjgyakorlatokat teszi idézőjelbe. A kompozíció többszáz éves hagyományokból vezethető le, a csoportfűzés hatásos, nem is szólva a figurák változatos mozgatásáról. A kortárs értelmező párhuzamokért természetesen inkább saját pop-múltjához nyúl. A kifacsart testű, kissé deformált alakokat kétségtelenül a TV-tornából ismerjük (ikrek!), a banális múlt így találkozik a rémisztő jövővel.

Kupcsikot webtervezőként is az erőteljes vizuális hatások iránti érzék és a gyors, reklámszerű hatások keresése jellemzi. Bár festőként ismerhettük meg, az utóbbi években egyre inkább úgy tűnik, igazi lételeme mégis a számítógépes grafika. A festés már csak kiegészítő tevékenységnek látszik, a műfajt a számítógép nyelvén szólaltatja meg.

A jövőre vár annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy egy új műfaj felszippanthatja-e a régit – az erre vonatkozó elmélet ősi, de hogy csak a legismertebb példákat említsük, sem a fotó, sem a film múltja nem igazolta. A festészet nem maradhat érintetlen a számítógépes kép hatásától, de viszonyuk már e rövid idejű kölcsönhatás nyomán is szövevényes és összetett.

A kép hatása a Jóga sorozat esetében is erőteljes, de elsősorban primer vizuális élményként. Éppen annak a bonyolult viszonyrendszernek a sejtetése hiányzik mögüle, amely a számítógép programjával szemben a festmény létjogosultságát bizonyítja. A téma banalitása és a banalitás terrorja nem elég átütő – így marad a sorozat tiszta dekorativitása.

Kupcsik a téma felütésével jut el a végpontra, az elsődleges vizuális megrökönyödésen túl hiányzik a képek mélysége. Nincs meg bennük az a futuristákra olyannyira jellemző előrelátó megállapítás, mely világának lényegét érintené. A MEO terében dekoratívan elrendezve túl szépnek tűnik ez az új világ.