kapcsolódó kiállítás:
Dévoler - Kortárs művészeti kiállítás a Frac Laguedoc-Roussillon gyűjteményéből
2002. december 20. - 2003. február 9.
 

Szombathy Bálint

Művészet mértékletes fogyasztásra
Dévoler - Kortárs művészeti kiállítás a Frac Languedoc-Roussillon gyűjteményből.
Műcsarnok, Budapest, 2002. december 19 - 2003. február 9.

 

A nemzetközi gyűjteményt azzal a céllal hozták létre, hogy a korszerű törekvéseket a kevésbé felvilágosult és tájékozott, a kizárólag tömegkultúrán felnőtt közönséghez is közelebb vigyék. Ma már korszerűségen sok esetben ezoterikus gondolkodást kell értenünk, és ez nemcsak a francia kollekcióra vonatkoztatva érvényes, hanem az egész trendre, amit ez a kiállítás képvisel. Hétköznapi témákkal foglalkozik nem éppen hétköznapi módon, gyújtópontjában pedig az alkotói invenció, a formai és tartalmi újítás áll.

Az anyag mintha sajátos folytatása lenne a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben gyökeret eresztett modernista attitűd kipárlásának. Ennek értelmében elsősorban az absztrakt gondolatiságot helyezi előtérbe, melyet napjaink sok szempontból más technikai-technológiai feltételei közepette kíván tetten érni. De hogy az előzményekre is utalni tudjon, egy-egy példa erejéig visszanyúl Andy Warhol, John Baldessari, Marcel Broodthaers, Jozef Robakowski, General Idea és Sophie Calle munkásságához. Másrészt tudomásunkra hozza, hogy a jelenkorban a lázadás és a fogalmi keretek feszegetése nem a társadalmi miliőből avagy a művészeti rendszerből való kivonulás, illetve a szembehelyezkedés képében ölt alakot, hiszen a művészet autonóm területén belül már szinte minden határ légiesült. Új stratégiát alkalmazva a művész gátlások nélkül igyekszik behatolni a társadalmi tevékenységek olyan művészeten kívüli szféráiba, melyeknek tegnap még csak a fizikai esztétika szintjén volt némi érintkezési pontjuk egymással. Ezek - egyebek mellett - a humán ágakkal alapvetően szembehelyezkedő egzakt tudományok és technológiák, illetve azoknak leágazásai, mint például az ipari formatervezés.

Újabbnál újabb találmányai révén a ma művésze mintha azt szeretné bizonyítani, hogy a humán és az egzakt tartományok között nincs akkora ellentét, mint hinnénk. Álláspontjából az a tanulság következik, hogy a művészet és a technika antagonizmusa immár javarészt a múlt ködébe veszett, mert korunk alkotója többé nem áll frusztráltan a művészeten kívüli teremtés maximái előtt. Ha nem is érti a tudományt igazából, megkonstruálja a maga szubjektív tudományos hipotézisét és értékrendjét, esetleg áltudományt hoz létre. De nemcsak azt, hanem teremt mellé álszociológiát, álpolitikát, álvalóságot, álűrkutatást is, bármit, amire szüksége van az élettel szembeni hiányérzet megfelelő kompenzálásához. A kritikai érzékkel megáldott és iróniával felvértezett „én” új gyógymódokat keres mentális bajainak orvoslására, ebbéli kereséseit pedig esztétikai jelleggel (is) bíró tárgyak sora jelzi.

A fenntartás onnan, hogy sokak számára immár nem ez az elsődleges művészeti szempont. A művészeti rendszerbe való beilleszkedés követelményei sokkal körmönfontabbakká váltak, mintsem hogy az esztétikai kritérium maradhasson egyetlen valutája. A ma művészetében különböző érdekek szövődnek össze s java részük nem hajlandó különbséget tenni esztétikai és ipari termelés között. Csak pénzzé tehető Termelés létezik számára, a többletből pedig egészen szépen fenn lehet tartani a művészeten belüli hatalmi struktúrát, amely minden egyes nap megmondja, hogy éppen mi a menő trend. A művészet gócai ugyanúgy vándorolnak, olcsó munkaerő után kutatva, mint a multinacionális cégek termelőegységei.

Kétségtelen, hogy a mindemögött álló erőlködés a Dévoler című - amúgy jó szándékú - kiállításra is rányomja bélyegét. Költői szempontból túlságosan földhözragadtnak mutatkozó apró ötletek keverednek szépen becsomagolt technikai innovációkkal, és a „futószalag” uniformizált csillagrendszerében a spirituális tartalmakkal átitatott művek levegő után kapkodnak. Minden elismerésem azoknak a művészettörténészeknek, akik a szerzők bemutatására és alkotásaik szöveges értelmezésére vállalkoztak. Sokszor onnan is kibogozták a jelentésteljes valamit, ahol valójában nem is létezik. A műkritikusok ezúttal igazi emberbarát metaművészeknek bizonyultak. Egy biztos: megmentették ennek a kissé döcögős anyagnak a becsületét.

2003. január 16.
PRINT