Vizuális szeminárium szörf

Random helyzetjelentések 34., Budapest

Néhány időzóna átugrásától felbillent szervezettel és az optikai szaküzlet narancssárga ingyen napszemüvegétől bódultan csöppent a szörfös Luchezar Boyadjiev CEU-n tartott ‘The Construction of Consumer Identity in Public Space. Visual Interface of the Post-socialist City. (A fogyasztói identitás léthozása nyilvános térben. Vizuális interfész a posztszocialista városban.)’ című előadására.

A bolgár művész Szófia városképén az utóbbi 15 évben végbement változásokat vizsgálva azt taglalta, hogy a városban miként hat egymásra vagy épp beszél el egymás mellett három vizuális kódrendszer: a multik logói és reklámjai, velük szemben a kisvállalkozók házi készítésű feliratai és a két réteg között a bolgár cégek multikra hajazni kívánó, de annál olcsóbb és a lokális értékrendet tükröző hirdetései.

Szófia Budapesthez képest csak leheletnyit kaotikusabbnak tűnő utcai világát elemezve Boyadjiev kitért egy tanulságos nyilvános beszélgetésre, amelyet a Visual Seminar (a Centre for Advanced Study projektje) [1] keretében rendeztek a szófiai Goethe Intézetben 2003 októberében ‘Do You See Sofia?’ (Látod Szófiát?) címmel.

Az egy héttel a főpolgármester-választás előtt szervezett vitával, amelyre mind a négy polgármester-jelöltet meghívták, céljuk volt kideríteni, hogy mennyire tudatos a jelöltek viszonya saját vizuális környezetükhöz, mit látnak problémának a városképben, és miként kívánják orvosolni azt. A kiválóan, a kampányok hajrájára időzített kezdeményezést a politikusok – már csak a jelentős sajtórészvétel miatt is – kénytelenek voltak komolyan venni.

A moderátor, A. Kiossev, a vita bevezetőjében hangsúlyozta, főként a polgármester jelölteknek, hogy a vizuális politikai kérdések semmivel sem alsóbb rendűek más gazdasági, közigazgatási problémákhoz képest, hiszen ugyanúgy a mindennapok minőségét meghatározó faktorokról, szituációkról van szó, amelyekben a népek ugye nagyon sok időt, életük rengeteg hétköznapját töltik el.

A vitára egyenként hívták be a jelölteket. Először egyszerű problémás utcai helyzetekről készült fotókat vetítve – a sarkon az utca neve nem látható, mert az egymásra rétegződő hirdetési táblák elfedik azt; ízléstelen kőmacho óriásplakátok, stb.- arról kérdezték őket, hogy az adott képen látnak-e valami rendellenességet vagy számukra elfogadható a szituáció…

Majd következett a beszélgetés, körbejárva olyan témákat, mint a nő képe a nyilvános térben, az ízlés joga, vizuál-politikai elvek létezése a városban, stb. Mindezt az alábbi konkrét kérdések formájában szegezték a jelölteknek:

„- Van-e kedvenc helye Szófiában? Melyik helyet/környéket változtatná meg feltétlenül a városban?
– Ön szerint Szófia vizuális környezete agresszív? Mi a vizuális agresszió és szükséges-e szabályokat bevezetni korlátozására?
– Ön szerint miként lehetne szabályozni a mindenhonnét ránk zúduló hirdetéseket? Miként lehet azokat az embereket védeni, akik úgy gondolják, hogy bizonyos hirdetések támadók és degradálók?
– Miként lehet esztétikai döntéseket hozni az önkormányzati politikában? És kinek kell döntenie e kérdésekben: politikusoknak, szakértőknek vagy az embereknek? A szakértők miként jelölhetők ki?
– Ki és hogyan kell, hogy eldöntse, hogy mi kulturális érték a városban?
– Ki választja ki, hogy milyen emlékműveket kell állítani a városban?
– Lehetséges és ugyanakkor szükséges-e szabályozni az ízléshez való jogot? Miként lehet ezt tenni a demokratikus elvek megtartásával?
– Milyen vizuál-politikai elveket támogat Ön?”

A jelöltek nem sok átgondoltságról tanúskodva általános, közhelyes válaszokat adtak. Hárman (Alexandrov, Mihaylova, Sofianski) egy Szófiában korábban már létezett hivatali poszt újraalakítását javasolták, a városi főépítészhez hasonló, kissé szürreálisan hangzó „főművész” (Executive Artist) pozícióját, aki mint szakember döntene és hozna rendelkezéseket a vizuális környezetet érintő ügyekben. A negyedik jelölt (Dilov) a külvárosok lepusztult tűzfalaira graffitiket festetne kisképzősökkel, míg az utcai vizuális káoszba felülről történő beavatkozást rizikósnak és veszélyesnek minősítette.

Ezután a vitapartnerek hozzászólásai következtek: a Visual Seminarium szervezője, Boubnova elmondta, hogy a szeminárium egyik célja valóban ösztönözni a szófiai önkormányzatot egy ‘vizuális ombudsmani’ hivatal létrehozására. Emellett Bozadijev megjegyezte, hogy „másik fő törekvésük ráébreszteni a politikusokat, hogy felelősek és a választók előtt/által elszámoltathatók a városi élet vizuális aspektusaival kapcsolatban is”, ill. céljuk rámutatni, hogy egyáltalán léteznek problémák a városi látvánnyal kapcsolatban. Ezt követően pedig a mintegy százfős közönség szavazott, hogy szerintük melyik jelölt mennyire látja helyesen a szófiai helyzetet. Négy opcióból választhattak: a jelölt „lát”, „nem lát”, „épphogy lát valamit” és „kancsal a látása”. Az eredményeket lehozták a helyi lapok is.

A szörfös szűkebb hinterlandján, Budapesten sem ártana – akár egy hasonló nyilvános fórum keretében – a helyi politikusok vizuális tudatosságát felmérni. Hiszen eltekintve az elmúlt években néhány sajátos építészeti megoldás kapcsán kirobbant minimál botránytól, soha senki nem kérdezett rá választottjainknál, hogy ki és miként dönt a kisebb-nagyobb városképi kérdésekben, hogy egyáltalán döntenek-e, vagyis egyáltalán érzékelik-e a szemük elé toluló háromdimenziós tájat. Másrészt példaértékű, hogy Szófiában képzőművészettel foglalkozó pilóták érezték úgy, hogy joguk van rákérdezni a városi vizuális felelősség tematikában a gyöngyöző homlokú főhivatalnok-jelölteknél.

Lokális időszerűség.

 


1
A Vizuális Szeminárium céljai (részletek):
„- az ízléshez való jog
– a vizuális környezetre való odafigyelés
– döntések átláthatósága esztétikai kérdésekben
– a kulturális örökség tisztelete
– a „tipikus” hangulatok megőrzése a városban”

A projektről részletesen a http://www.cas.bg/obj/ címen lehet olvasni.
 vissza ^