David Cerný (1967) neve az Európai Unió brüsszeli székhelyére nemrégiben készített művének köszönhetően vált sokak számára ismerté. Pedig szülővárosában, Prágában már évek óta jelen van provokatív köztéri szobraival, melyekkel a középkori cseh műemlékekre kíváncsi turisták is folyamatosan konfrontálódnak.
Cerný a média hatalmát használta fel, hogy kitörjön a névtelen közép-európai művészek sorából. Tudta, hogy ha a nemzetekre jellemző (sokszor sértő) klisékkel játszik, politikai felháborodást fog kiváltani, ami médiabotrányt generál. Terve sikerült, az Entropa által a művészre olyanok is felfigyeltek, akik egyébként nem érdeklődnek a kortárs képzőművészet iránt. A következőkben a fenti mű helyett kevésbé ismert korábbi akcióit és köztéri műveit szeretném ismertetni.
Még nem volt húsz éves, amikor barátaival együtt megalakította a The Stunners nevű művészeti csoportot. Céljuk a lázadás volt, mely a szocialista éra elleni reakciónak tekinthető. Olyan akciókat hajtottak végre, amit rendzavarás miatt sokszor a rendőrség szakított félbe.
Első megmozdulásként lendületes akciófestményeket készítettek a Károly hídon (1987) elutasítva a turistáknak árult „művészetet”. A következő esemény (1988) egy romos pincében került megrendezésre, amit a lehető legtöbb módon gusztustalanná, piszkossá tettek.
A minden érzéket megmozgató tapasztalat elérte a célját, sokan már azelőtt hánytak, hogy beléptek volna. Ehhez hasonló az alacsonyabb ösztönöket életre hívó akciójuk is (1990), melynek keretén belül csak azzal a céllal hoztak létre egy kiállítást, hogy azt a közönség szétrombolja. Így a falakon lógó különböző műalkotások, többek között magukról a művészekről készült hatalmas méretű fényképek, a megnyitón néhány perc alatt megsemmisültek.
Első, egyedül létrehozott akcióját Cerný egy hirtelen ötlettől vezérelve a párizsi Pompidou Központban valósította meg. Egy üres teremben, a huszadik század művészetét bemutató kiállításon húsz percen keresztül olyan mozdulatlanul állt, mintha ő maga is műtárgy lenne, majd egyszerűen elsétált (Póz, 1988).
Már a prágai Iparművészeti Egyetemre járt, amikor elkészítette az első köztéri művét, a Quo vadis?-t (1990), ami ma a prágai Német Nagykövetség udvarában tekinthető meg. Egy szabadtéri kortárs művészeti kiállításra készülve kitalálta, hogy egy Trabantot fog átalakítani, úgy, hogy lábakat formáz neki, mintha menekülne.
A választás nem volt véletlen, mivel a Közép-Kelet-Európát egykor elárasztó tipikus NDK autónak volt egy egyértelmű politikai konnotációja: a két Németország újraegyesülése előtt, amikor megnyitották a menekülő kelet-németek előtt a magyar-osztrák határt, azok Trabantjaikat hátrahagyva, Csehszlovákiát is érintve menekültek a nyugati részbe.
Cerný egy éjszaka a prágai Óvárosi-térre hajtott a Trabanttal és barátai segítségével a helyszínen szerelte rá az előre elkészített lábakat. A következő reggelen a járó Trabant az átlagemberekből nagyon különböző reakciókat váltott ki. Cerný-t különösen az izgatta a tárgy kapcsán, hogy olyanokat is provokált ez a mű, akik egyébként nem törődtek a művészettel.
Egyik leghatásosabb akciója az egy évvel később megvalósított rózsaszínre festett tank (1991) volt. Tettével deszakralizálni akarta a szovjet emlékművet, mely dühítette őt. András Edit szerint: „Közvetlenül a szocialista rendszer összeomlása után a régió kortárs művészetét a szocialista múlthoz való viszony terén az ördögűzés attitűdje jellemezte. Ennek jegyében szelídítette meg David Cerný az egykori félelmetes hatalmi szimbólumot, a Prága központjában álló háborús emlékművet, egy szovjet tankot azáltal, hogy rózsaszínre festette, s ezzel leválasztotta róla a negatív asszociációkat.” (1)
Akciója hatására a prágai fiatalok tüntetőleg mind rózsaszín szalagot viseltek és petíciókat írattak alá az emberekkel, hogy megvédjék a tank új színét, de a hadsereg ennek ellenére nemsokára visszafestette azt zöldre. Végül a Szövetségi Parlament képviselőiből álló csoport, védettségüket felhasználva, Cerný segítségével újra rózsaszínre festette a tankot. Az egész ügy politikai kabarévá alakult. Ma egy hadtörténeti kiállításon szerepel az azóta is rózsaszínű objektum.
Cerný ezzel a két művel felfedezte, mekkora lehetőségeket rejt magában a köztéri művészet. Kommunikálhat a közönséggel, ki tudja kényszeríteni a reakciókat, és nem utolsósorban rengeteg embert elérhet a média (és a közfelháborodás) által. A legfontosabb számára, hogy megszólítsa, provokálja azokat az embereket is, akiket egyébként nem érdekel a kortárs művészet.
A mai napig, azaz az Entropa elkészítéséig, ez az alapállása Cerný legtöbb munkájának. Az alább bemutatott köztéri művei szemléltetik az a folyamatot, melynek segítségével a határok folyamatos átlépése miatt ma Cernýt a cseh kortárs művészet fenegyerekének nevezik.
Miután elvégezte az Iparművészeti Egyetemet, két évet New Yorkban töltött ösztöndíjakkal, majd hazatérését követően bronzból, vagy más maradandó anyagból készítette meghökkentő műveit. A Kilógatás (1996) szoborhoz, mint „öngyilkosjelölthöz” többször hívtak már tűzoltókat, mivel a Freud vonásait viselő, realisztikus férfiszobor úgy van megformázva, hogy csupán az egyik kezével kapaszkodik egy vasoszlopba. A mű több városban is megjelent már, egy-egy magas épületről lelógatva, mint a budapesti Várban, a volt Ludwig Múzeum épületén is az After the Wall kiállítás alatt.
Legismertebb műve a Ló (1999), melyet egy posta épületébe készített megrendelésre, de annak ironikus hangvétele miatt ott végül nem voltak hajlandóak kiállítani. Ugyanis Vencelt, a csehek nemzeti szentjét ábrázolja egy halott lovon. A körülmények ellenére a lovat méltóságteljesen megülő Vencel alakja teljesen megegyezik az eredeti, prágai Nemzeti Múzeum előtt álló szoborral. Csak éppen Cerný művén a ló fordítva van. Miután nem tudták hol kiállítani, ideiglenesen elhelyezték a Szent Vencel téren, szemben az előddel, ám ezt a prágaiak nem sokáig tűrték, ezért végül a közeli, magántulajdonban lévő Lucerna Palace kupolájába függesztették fel, ahol a mai napig látható.
2000-ben Hús című, piros autókat ábrázoló szobraival elnyerte a Jindrich Chalupecký díjat. Azonban a nyertesnek járó Prágai Nemzeti Galériában való kiállítás botrányba fulladt a díjazott és az igazgató közti konfliktus miatt. A díjkiosztó bizottság ezért Brnóba tette át székhelyét, Cerný pedig művét a Prága külvárosi részén található, Meet Factory névre hallgató alternatív művészeti központ külső falára akasztotta fel, ahol egyébként ő a művészeti vezető.
Az első hatalmas, arcnélküli Bébi szobrot még Amerikában, 1995-ben készítette el. Akkor egy chicagói modern gyűjtemény falára álmodta a félelmetes bébit, aki „testvéreivel” együtt azóta már bejárta a fél világot, sok múzeum falát megmászták, sőt egy Csehországot népszerűsítő program keretén belül egy ideig Magyarországon, az A38 hajón is látható volt közülük egy.
2001-ben felkérést kapott a Zizkovi torony építőjétől, hogy állandó installációként állítsa ki a toronyra a 10 darabos óriásbébi sorozatot. A ma már Prága jelképének számító futurisztikus tévétornyon való „mászkálás” meghozta a mű számára a valódi ismertséget, hiszen a több mint két és fél méteres alakok Prága bármelyik részéről láthatóak.
Néhány évvel később a reprezentatív Prágai Nemzeti Színház oldalára tervezett egy hatalmas méretű aranyszínű maszturbáló figurát (2003), amiből vízsugár folyt volna. Cerný a művet Csehország Európai Unióhoz való csatlakozása előtt szerette volna a színház oldalára installálni. Azonban a Színház Bizottsága végül visszavonta az engedélyt.
Az egy évre rá megvalósított Piss (2004) című szobrát talán korábbi tervének finomított változataként értékelhetjük. A Prága egyik központi terére alkotott szökőkút ugyanis két férfialakot ábrázol, amint csípőjüket forgatva egy Csehország sziluettjét formázó medencébe vizelnek. Persze a felháborodás itt sem maradt el.
Legfrissebb prágai művét pedig egy kisebb, hagyományos prágai színház, a Divadlo Na zábradlí sarkán (2009) fedezhetjük fel. Cerný a színház ötvenedik születésnapja alkalmából a lefolyócsőbe ültetett egy nappal undorító, éjszaka világító hatalmas embriót.
Érdekes összevetni az említett műveket a budapesti köztéri szobrokkal. Magyarországon nincs olyan szobrász, aki alkotásaival az utca emberét meghökkentené vagy elgondolkodtatná. A mi köztéri szobraink többségét állami pénzen, az állam engedélyével emelték és állami reprezentációs célokat szolgálnak. Ezek a magas posztamensre készült művek nem kommunikál(hat)nak az emberekkel.
Bár az elmúlt években elindult egy lassú folyamat az V. kerületben, azonban a Kutyás lány és Rendőr szobrok csupán a turisták igényeit szolgálják ki, giccs-gyanús megformálásuk miatt sokan gondolkodás nélkül, azonnal megszeretik a szobrokat. A Rollerező szobor formailag már izgalmasabb, azonban ez még mindig nem elég. Így csak Pozsonyhoz „zárkózunk fel”, ahol a Kandi, Paparazzi, Andy Warhol, Napóleon és a Gördeszkázó lányok szobrok hasonló módon turistabarát célra készültek, arra csábítanak, hogy fényképet készítsünk velük, csakúgy, mint a budapestiek, de ugyanúgy passzívak maradnak. Nincs mögöttük semmilyen revelatív gondolat.
Cerný művei ezzel szemben megszólalnak. Velük kapcsolatban a giccs vádja nem merül fel, annak ellenére, hogy sokszor olyan panelekkel dolgozik, amit mindenki azonnal megért, anyaghasználata is hagyományos, ám a provokatív témaválasztás, a szokatlan megjelenés nem hagyja nyugodni a nézőt. A folyamatosan felmerülő kérdések és a megnyugtató válasz helyetti találgatások pedig „életben tartják” a műveket.
1 András Edit: Kulturális átöltözés. Művészet a szocializmus romjain. Bp., Argumentum Kiadó. 2009. 170. p.