Időrétegek, festékrétegek

2002. szeptember 28. – november 27.
MegnyitóOpening: 2002. szeptember 27. 18:00

Egy budapesti születésű New York-i művész kiállítása Budapesten már önmagába véve is különös dolog. George Peck, született Popovits György esetében ennél a kuriozitásnál egy kicsivel többről van szó. Közel sem ez az első itteni kiállítása, tehát nem valamiféle „felfedezés” a lényeg. Sokkal inkább az, hogy George Peck majd két éve készül erre a nagyszabású bemutatóra, amely a legújabb, erre a helyre készített alkotásairól szól, miközben a régi, a monokrómig visszamenő munkák is jelen lesznek.

Az inspiráció, amelyet a kiscelli Templomtér jelent, George Peck számára is megkerülhetetlen kihívás. Mégis, viszonylag könnyű, és szerencsés helyzetben volt, hiszen évek óta foglalkozik a falakkal, mint témával. Málló, omlatag, pusztulóan foltos falakkal. A hámló vakolat, a szürke különféle árnyalatait felsorakoztató foltjai meglehetősen rokon természetűek a történelem viharaival bőségesen vert XVIII. századi templomépület girbe-gurbán sorjázó, egyenetlen téglasoraival, a közéjük ékelődő kövekkel, a porló malterfoltokkal. George Peck valami egész egyedülálló művészeti problémával foglalkozik: az amorf folt-formákat kimetszi egy kvázi felületről és a semmibe helyezi azokat. Az eljárása festészeti ugyan, mégis, rétegzett, reliefszerű felületeket hoz létre, tulajdonképpen kollázs technikával. Ezek a rétegelt síkok valójában domborúak, mégis, amikor fehér felületre kerülnek, szinte belemarnak a síkba, belemélyednek, pozitívból negatívba fordulnak. A legutóbbi időszakban két határozott változás következett, egyrészt a háttér megfogalmazása gyökerest megváltozott: a fehér falak helyett a foltformák transzparens felületekre kerültek, elsősorban nylon fóliára, ami átlátszó, vagy pontosabban fogalmazva áttetsző.