Festett képek

…Lőrinczy György 1935-ben Budapesten született és 1981-ben New York-ban halt meg. Magyarországon az 1960-as évek elején, amikor első munkái kiállításra kerültek, ebben a még hermetikusan elzárt érában, a képzőművészet és fotográfia kategóriája élesen elkülönült. A fotográfia területén nem igazán létezett megalapozott szakmai kritika. Általában a hivatalos fotóesztétika a konzervatív, kispolgári értékeket képviselte az állam által támogatott szocreál szolgálatában…

A kérdés, amit önmagának feltett – hogy „Mi az image” és különösen annak nehezen megfogható természete – alkotta Lőrinczy munkásságának lényegét. –Hogyan tükrözik érzékeink a valóságot, és hogyan változik bennünk a valóság élménye a fotografikus ábrázolásmód hatására? Pontosabban, mily módon válik a kép – a valóság része – képzetté, formális és konceptuális ideák hordozójává?

…1977 telén Lőrinczy elkezdte a Festett képek sorozatát, amely folytatta az Art Rite-ban megjelent munkák szellemiségét, de mivel újszerű technikát és anyagokat alkalmazott, művészete is új irányba indult. Kézműves technikát akart a fotográfián belül használni, mint például a vászonra, vagy papírra kézzel felhordott fotóemulzió és akrilfesték. Ezzel a módszerrel a fotótechnika megőrzése mellett – ellentétben a hagyományos nagyításokkal – eredeti és egyedi képet hozott létre. Lőrinczy szándékát nem konvencionális esztétika vezette, vagy az hogy a fotót festménnyé változtassa, hanem a fotográfiának, mint koncepciónak a megújítása új technikák segítségével. A műfajnak ez a fajta megközelítése Gerhard Richter munkásságára emlékeztethet. Mindkettőjük érdeklődése az ábrázolás és érzékelés problémáját illetően párhuzamosan futott. De míg Richter a fotográfia bevonásán keresztül a hétköznapival újította meg festészetét, addig Lőrinczy a képzőművészet technikáját használta a fotográfia dogmái és esztétikája aláásására. Richter művészetében gyakran a fekete-fehér festmény közönséges amatőrfotókon keresztül építődött fel, ugyanakkor Lőrinczy technikája az volt, hogy lerombolja a fénykép fiktív realitását és magát a fotográfiát tette vizsgálata tárgyává, amelyet az érzékelés élménye megfoszt feltételezett objektivitásától…

A 16 képből álló sorozatban csak két ’autentikus’ fénykép van amelyeken Lőrinczy nem változtatott, de ezek sem különböztethetők meg a többitől, a manipulált repülőmodellektől, kivágott papírfiguráktól és vetített hátterektől, amelyek érzelmi és ikoni státusza változik, amint átsiklanak a hamisítványba.

A művek nyugodt, tiszta, giccs felé hajló szépsége elrejti és egyidejűleg felfedi a képekben történő jelentések sokszerűségét. A lökés, amelyet az egymás mellé helyezett disszonáns elemek tárgyilagos előadásmódja okoz, felszabadít egy ’narratív’ feszültséget, amelyen keresztül a konvencionális gondolkodás sémáját követhetjük, amint az egy más értelmezés szintjére helyeződik. Ez a ’beszélni’ akarás, vagy sztori-szerűség a képek szerves része, melyek megtévesztő természete arra kényszerít, hogy ’kibeszéljük’ amit látunk a megjelenítés színpadán. A látvány nem pusztán esztétikai; a képekben felmerül a köz- és magánjelentések egy szintre hozásának lehetősége, – amint közösen megélt események emlékén keresztül feltárul a jelen és múlt kétértelműsége. Franz Kafka megjelenítése a Los Angeles-i repülőtéren egy színpadi képtérbe helyez minket. Mi juthat eszünkbe a motívumok egyszerű leírásán túl?

Ugyanígy, míg az egyik képen a majmok jelenléte nem csak természetet, de fenséget, majdnem bölcsességet jelenthet a fenyegető harcigéppel ellentétben, – egy másik képen a hím pávián és a repülőgép, amin ül, egymással felcserélhető image, két hasonló brutális erő. Ez azonban csak intuitív, vagy meggyőző értelmezésként vehető. Amennyire meghatározottak a kiválasztott motívumok, annyira nem tesznek lehetővé egyetlen és megmásíthatatlan jelentést. Egy ’szövegiség’, beszéd lesz interpretációnk velejárója amint a képen belüli viszonyokat és jelentésük változását követjük. Ugyanakkor a nemlátható, vagy néma kvalitás a művekben, mint image-ekben, szorosan összefügg a mindnyájunk által élt szimbolikus valósággal. Ténylegesen, mi magunk ellenőrizzük és emeljük az igazság szintjére az elképzelt ’tartalmat’ a realitással szemben: a nemlátható csak a láthatóban mutatja fel magát…
Lőrinczy Kati