Delegáció

2004. január 28. – február 29.
MegnyitóOpening: 2004. január 27. 19:00

Meghívott művészek: Ferenczi Róbert, Kokesch Ádám, Nagy György Kálmán, Uglár Csaba

A Delegáció három fiatal szobrász első közös kiállítása.

Galbovy Attila és Péli Barna évek óta együtt dolgoznak. Az elmúlt években aktív részesei voltak több független kezdeményezésnek (Sakkrendelő csoport, Kirakat projekt, Kis Varsó kiállítások), míg 2002-ben, a MEO-ban nyílt lehetőségük egy nagyobb bemutatkozásra. A budapesti szcénában való jelenlétüket a függetlenség, bizonyos fokú művészi kívülállás jellemzi, saját világukat alakítják.

Működésük alapja a folyamatos kommunikáció, a közös gondolkodás. Ezt azonban nem a végső konszenzus kikristályosításának szándéka, sokkal inkább a tudattalant is mozgásba hozó kreatív folyamatok, az egymás gondolatait továbbvivő asszociációk szabad játéka jellemzi.

Kovách Gergő bekapcsolódása ebbe a folyamatba termékeny változásokat idéz elő a már kialakult rendben, új nézőpontokkal, új elemekkel gazdagítja azt. Korábbi művei a játékos figurativitás, a taktilitás és a narratíva jelenléte, a legkülönbözőbb anyagok és eljárások szobrászi alkalmazása révén rokoníthatók a Péli–Galbovy-féle művekkel.

Közös kiállításuk tehát nem különálló művek együttese, hanem egy olyan, különböző, közösen megalkotott szobrászati csoportokból összeálló, összefüggő installáció, amely más, a művészek által kiválasztott, a hozzájuk közelláló művésztársaktól “kölcsönzött” műalkotásokkal egészül ki. A művek tehát a hosszú távú kooperatív alkotói folyamatnak inkább tárgyiasulásai, jelei, állomásai, mintsem céljai vagy végeredményei. Könnyed, meghökkentő, néhol groteszk, néhol szürreális figurái, elemei az őket összekötő narratíva felgöngyölítésére, a mögöttük húzódó rejtély megfejtésére késztetik a nézőt.

A kiállításhoz katalógus is készül, amelynek bemutatójára a kiállítás nyitvatartása alatt kerül sor.