további információk a kiállításról
a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház honlapján »»
A Mai Manó ház első emeleti kiállítóhelységében bemutatásra kerülő hozzávetőleg 50 kép Halas István fotóművész elmúlt három évtizedes művészpályájából vett válogatás. A kiállítás egyik részét adó, többségében fekete-fehér, szóló képek közel két évtizednyi időszak, a hetvenes-nyolcvanas évek munkáit idézik fel, a másik részét adó, többségében színes páros képek az elmúlt nyolc-tíz évet mutatják be. A kiállítás címe is e megosztottságra utal. Halas életművének legegységesebb szakaszát jelentő páros képek és a közéjük illesztett „páratlan” szóló képek intuitív kiállítás-rendezést sejtetnek, és olyan időbeli kaleidoszkópba vagy időlabirintusba vezetik a látogatót, amelyben asszociatív alapon kerül egymás mellé sokszor húsz év távlatából egy fekete-fehér portré és egy színes páros kép. A kiállításon tehát nem a szisztematikus időbeli felépítettségére helyeződik a hangsúly, mint inkább a játékra, amelyet a kiállítás címében is meglelhetünk. A páros és páratlan – játékelv, a szerencsejátékok ismert döntési helyzetei. A konkrét képi megfeleltetésen túl, mely szerint páratlan és páros képek egyaránt láthatóak lesznek a bemutatón, a játék és az intuíció alakítják a kiállítás elsődleges arculatát és elrendezettségét, csakúgy, mint Halas István ez év májusában Brüsszelben megnyílt, hasonló című tárlatán.
Mi indokolja tehát a fent említett elrendezést, és hogyan kommunikálnak, idéződnek fel és kapcsolódnak össze sokszor évtizedes távlatból egy életmű képei? Talán a legkézenfekvőbb válasz Halas István sok váltást és változást megélt életművében az évtizedekre visszavezethető ragaszkodás két témához, a portréhoz és a különböző téri szituációkhoz. A portrék Esterházy Péterről, Konrád Györgyről, Kornis Mihályról, Petri Györgyről, Rajk Lászlóról, Pap Tamásról, Passuth Krisztináról stb. mind olyan művek, amelyek a fotó személyiséget megmutató képességén túl a hetvenes-nyolcvanas évek legfontosabb dokumentumképei közé tartoznak. Hogyan öltözködtek, hogyan néztek a kamerába, milyen környezetben éltek akkor az említett személyiségek? Halas másik fontos témája, a folytonosan lezáruló, sehova nem vezető, falakat és ablakokat mutató, bezáruló perspektívájú terei, pedig ugyancsak az említett időszak életérzésének erős asszociatívái.
E két téma köré fonódó életmű azonban folytonos megújulásra is képes volt. A számos kísérleti periódust magában foglaló életmű /pl. montázs, koncept art, egymásra fotózások/ e változások tanulságait feldolgozva több markáns és tartós időszakot tartalmaz, melyből mindeddig a kiállításon dominánsan jelenlévő párosképek története a legkonzekvensebben végiggondolt szakasz. Halas István fotóművészetének egyik kulcsa a kép és fotográfia megszokott határainak feszegetése, a másik minden bizonnyal a dialógus keresése. Páros és páratlan, tér és ember, színes és fekete-fehér, digitális és analóg, különböző idősíkok – különböző városok, mint például Brüsszel, Párizs vagy akár Budapest.