Gerber Pál kiállítása

2005. március 19. – április 8.
MegnyitóOpening: 2005. március 18. 18:00
KurátorCurator: Petrányi Zsolt
Gerber Pál képzőművészeti tevékenysége három részből áll. A széleskörű gyűjtőmunkát követi az alkotói periódus, amikor teljesen különböző eredetű képek és szövegek rendszerezése és szimbólumaik feldolgozása után elkészíti olajképeit, tárgyait, akvarelljeit és számítógépes nyomatait. Mindezek után a kiállítás kialakításakor ezek együttesében gondolkodik, és olyan installációt hoz létre, amiben mindez egy arra a térre és „időre” komponált egységet alkotva jelenik meg.

Gerber mindenhez iróniával közelít. Számára egy újságban közölt fotó az alá írt szöveg abszurditása miatt válik különlegessé, egy valóságban látott tárgy együttes az össze nem illő volta miatt válik megjegyzendővé, vagy egy, az Ecseri piacon látott, kismester által készített festmény vagy metszet művészeti felfogásmódja miatt kerül gyűjteményébe. E képek összegzése azért fontos feladat, mert ideát ad számunkra arról, hogy a mai művészetnek mik a forrásai és viszonyítási pontjai. E rendszerben a művész feladata az összegzésen túl a „közgondolkodásban” azoknak a hibáknak és apró „elszólásoknak” a kiemelése, amiben akarva-akaratlanul a kortárs művészet helyzetét ismerhetjük fel. Ezek felhasználása, más helyzetben – kiállítótermi környezetben, például megfestve – való bemutatása mindannyiunkat elgondolkodtat olyan alapvető kérdéseken, mint például: „Hogy is van ez, csak nem művészetet láthatunk ott is, ahol úgy tudtuk nincsen?”

Gerber Pál kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben festményein, rajzain, akvarelljein és szövegein túl egy aláírásokkal ellátott, 36 tagú új képsorozatot is tartalmaz. Az „Ember tragédiája, a művész útja” című széria érdekessége az, hogy itt a teljesen különböző eredetű fényképeket és reprodukciókat Gerber arra használja fel, hogy a néhány szavas kommentárok segítségével a művész létét jellemezze. E „képregény” öniróniája mindannyiunkat elgondolkodtat a művészet „súlyán” és jelentőségén, illetve az azt létrehozó alkotó mindennapi gyötrelmein. 2004-ben a Kortárs Művészeti Intézet Gerber Pál munkásságának egyik kiemelkedő alkotásával, a „Klein József” című olajfestménnyel gazdagodott.

Petrányi Zsolt