Budapest kilencedik kerületének e része az utóbbi években sokat vitatott átalakuláson ment keresztül: a pusztuló bérházak és ipari épületek jellemezte vidéket mára egyre inkább újratervezett közterek, összevont udvarú egyenlakóházak és mindújabb beruházások határozzák meg – és ez csak pillanatkép, a kerület átalakítása még javában tart. A rehabilitáció lakosságcserével járt és jár, az új lakások és irodák bérlői immár a középosztályból kerülnek ki. A környék a pesti dzsentrifikáció egyik eklatáns, hazai viszonyok között egyedi példája. Mi lehet egy művészeti intézmény viszonya egy olyan folyamathoz, amely látszólag tőle függetlenül zajlik, mégis, annak implicite részese, sőt, alakítója?
A Turbó kert a kulturális kezdeményezések és a város kapcsolatának vizsgálatához egy sajátos jelenséget, az egykori romkocsmák és az őket követő átmeneti helyzetű szórakozóhelyeket használja metaforaként. Budapesten a kétezres évek elején egy városi szubkultúra képviselőiként jelentek meg az illegalitás kulisszáit használó, lepusztult, bontás előtt álló vagy további sorsukat váró házakba beköltöző kocsmák, amelyek jórészt informális csatornákon keresztül szereztek maguknak publicitást. Az otthagyott régi bútorokat és berendezési tárgyakat befogadó, a lepusztultságot némi művies fénnyel esztétizáló, a jólfésültségtől távol maradó kocsmák egy újként megélt nagyvárosi szabadságélményt és közösségiséget hirdettek.
Ahogy ez már lenni szokott, a kreativitás hamar kiérdemli a „városrehabilitáció” hívószavára összesereglő befektetők figyelmét is. Klasszikus példa, hogy a művészet sokat segít az átalakuló városrészek vonzóbbá tételében, ha a nem is mindig a helyiek számára értékelhető módon. Ebben a kiszorítósdiban a kultúrafogyasztásba oltott helyszínek vagy elerőtlenednek, vagy alkalmazkodnak az új feltételekhez, és hogy a meghasonlás kevésbé fájdalmas legyen, pragmatikusan igyekeznek viszonyulni a helyzethez.
A Trafó előtti teraszon a projekt részeként létrejövő Turbó kert az idén nyáron működő átmeneti helyzetű kocsmák és szórakozóhelyek kölcsön kapott bútoraiból és látványelemeiből építkezik. A szándékosan túlzó töménységű, vetítésekkel és hangmintákkal kiegészülő installáció arra az egyébként ismert folyamatra is hivatkozik, ahogyan a hasonló helyeken népszerű lomromantika tárgyai vagy a street-art vizualitása trendképzőkké, a fogyasztás katalizátoraivá válnak, egyre inkább kötelező díszletekként jelenve meg. A Turbó kert a jelenleg muködő helyek arculati elemeit reciklálja, turbózza fel és szállítja házhoz késztermékként.
Az új, kvázi-kocsma létrehozása, amellett, hogy még egy csavarás a trenden, egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a kortárs művészeti közegben (és egy sokszorosan érintett városrészben) tevékenykedő művészként és művészeti intézményként nem lehetséges úgymond kívülről, elfogulatlanul, főleg pedig ártatlan szemmel nézni egy olyan jelenséget, amelynek mindannyian formálói vagyunk.
A helycsere teljessé tételeként a művészek a Trafó teraszának eredeti berendezéseit a galériában helyezik el, ahol egy vetítésen a folyamatosan változó város átalakított vagy éppen feledésbe merült kulturális- és szórakozóhelyeit villannak fel.
A Kiégő izzók / Zádor Tamás + Sanyi közreműködésével
Partnerek: Trafó Bár Tangó – Corvintető – Fecske Terasz – Konzikert – Kuplung – Moszkva Tér Bisztró – Szimpla Kert – Tűz Tate – West-Balkán