Egy terítőfélére raktuk ki a termést. Mellette sámli: hol ráültünk, hol rápakoltunk. Körtés sámli vagy Sámlis körték? Oly mindegy: kép a képben vagy kép a kép mellett, párhuzamos olvasatai ugyanannak a történetnek. Talán nincs is ízletesebb a gyermekkor gyümölcsöskertjeinek almáinál, körtéinél, nagyapám illatos gyümölcseinél. A szépségük már vitatható volt, foltok, sebek éktelenkedtek a jó szagú testeken; az agyonnemesített, egyforma nagyságúra növesztett, viasszal fényesített és egyesével csomagolt termésekhez szokott városiak kényesen piszkálták félre a sámlira tett gyümölcsöket. Ezt ettük mi, a hullafoltos maradékot.
Az urak, ha kellett, felajánlották a termésüket is. Illatozó lányaikat, jó szagú fiaikat, édes gyümölcseiket. A felajánlás adomány, a felajánlás szeretetáldozat. A felajánlás hol beszolgáltatás, egyeseknek a megváltás reményében kötött üzlet. Néha őszinte gesztus, jutalom, öröm, ajándék annak, aki felajánl. A felajánlás kenyér és bor. Maga az élet. Ünnep a halál felett.
A Csallóközben van egy kis település, Szentantal, másik nevén Bácsfa, ahol a Szűz Mária rendtartományhoz tartozó ferencesek templomát és kolostorát Lippay György érsekprímás kezdte építtetni 1660-ban. Itt található egy különleges kegykép, rajta a vért könnyező Boldogasszonnyal. Már a festmény eredete is csudás történetbe illő. A Szentantallal szomszédos Doborgaz nevű településen 1703-ban egy Liszkay Márton nevű parasztlegény ökrös szekérrel akart a mezőre menni, ám igen szerencsétlenül próbált fellépni a szekérre, leesett és a járműalkalmatosság keresztülment rajta. Olyan súlyos belső sérülést szenvedett, hogy fél évig kellet feküdnie. Nyáron kivitték a kertbe, tehetetlenül hevert az illatozó gyümölcsök és virágok alatt, vagy csak aludt a szőlőlugas árnyékában. Mivel a végtagjait nem tudta mozgatni, a szomszédos gyerekek gyakran megcsúfolták, az egyik egy okuláréból kiesett vastag nagyítóüveget tartott a tenyere fölé, így égetve meg a bőrét. A legény tudta, hogy az orvosok nem javíthatnak az állapotán, ezért a Boldogságos Szűzhöz fordult segítségért. Megfogadta, hogy képet festet, ha felgyógyul a betegségéből. A felajánlást követően állapota csodálatos módon jobbra fordult, s hamarosan lábra kelt. Liszkay Márton egy pozsonyi festővel festtette meg a Boldogságos Szűz fogadalmi képét, amit a kolostor gvárdiánjának engedélyére végül a főoltár háta mögötti falra akasztottak fel. A szerzetesek megszokták, megszerették, egy idő után itt mondták el a napi zsolozsmájukat is. A laikus testvérek virágokkal ékesítették a képet; de a környékbeli hívek is megkedvelték, valahányszor megkerülték a főoltárt, megérintették és megcsókolták. 1715-ben a kegyképen Szűz Mária szemeiből először víz, azután vér tört elő. Virágkönnyek és vérkönnyek. A sírás vérkönnyeit egy kendőcskében gyűjtötték egybe, ezt az ereklyét máig is őrzik. A búcsú napján kiteszik közszemlére a főoltárra.
Karel Capek írja a Szenvedelmes kertész című könyvében, hogy „az igazi kertész nem a növényt neveli, hanem a talajt, a földet ápolja. Beássa magát a földbe. […] A földbe merülve él. A komposztrakásban állít magának emlékművet. Az édenkertbe lépve mámorosan szippantana egyet a levegőből, mondván: Istenemre, ez aztán a humusz!”
L. Simon László