Finoman lépkedj

„Nem teszek mást képzőművészként és emberként is, mint gondolkodom. Munkáim ennek a gondolkodásnak a vizuális lenyomatai. Ami engem izgat, azok egyrészt lételméleti, másrészt a képzőművészet belső struktúrájából következő kérdések. A valóság és az illúzió viszonya nemcsak a művészet egyik meghatározó kérdése, de ezek összemosódása úgy tűnik napjaink egyik legalapvetőbb élménye is. A “virtuális” világ létrehozásán fáradozunk, s közben már rég nem tudjuk, hol vannak a virtualitás határai.

Mit jelent egyáltalán a “virtuális”? Valóságszerű, vagy épp hogy nem valóságos?
De mégsem a valóság, és még csak nem is kizárólag az illúzió természetével foglalkozom. Sokkal inkább a kettő határterületei izgatnak, az “áthajlások”, analógiák, amik a külső és belső struktúrákat megteremtik, a mélyrétegekben formálják. A jelenleg kiállított új munkák, az eddigiekhez képest személyes tartalmakkal is gazdagodnak. Az illúzió jelensége nemcsak tárgyi kultúránk és környezetünk “reális” megnyilvánulásaiban jelentkezik (pl. a médiákon keresztül), hanem életünk minden részét átszövi, bizonytalan talajt teremtve ezzel a világban való létezésünk definiálásához, megértéséhez. Ez az “öndefiniálás” egyrészt természetszerűleg minden gondolkodó ember folyamatos belső munkája, ugyanakkor egyéni és társadalmi szinten meghatározza alapélményeinket is. A személyes kérdéseink általános lételméleti kérdésekhez vezetnek, és ezek aztán újra személyes élményekbe torkollanak. Így az univerzális kérdések mindig személyesek is, és a személyes problémák mindig univerzálisak is egyben. És miután sikamlós határterületekre tévedünk, hát hogyan is lépkedhetnénk másképp, mint finoman…?”
Babinszky Csilla