Éjszakai galéria 2008

2008. november 1. – november 1.
MegnyitóOpening: 2008. november 1. 20:00
MegnyitjaRemarks by: Fenyvesi Áron
1991 óta a Stúdió Galéria és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója évente egyszer, megrendezi a Gallery by Night című kiállítás-sorozatot. 11 napon keresztül éjszaka tart nyitva este 8 órától a Stúdió Galéria, és naponta más-más kortárs képzőművész, illetve művészeti csoport arra az egy alkalomra tervezett munkájával találkozhat a közönség. Az évek során számtalan alkotó került ezen sorozat keretén belül egymással munkakapcsolatba, s együttműködésük eredményeként valósultak meg az éjszakai kiállítások. A Gallery by Night által a művészetben is nélkülözhetetlen eszmecsere aktuális formáival kísérletezhetnek a művészek, és velük együtt a közönség is, aminek a jelenléte ezeken az estéken felfokozott módon egyedi és megismételhetetlen.

A Gallery by Night 2008 három intézmény – a prágai Centre for Contemporary Art FUTURA, a kassai Make-up Collective és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület – együttműködésében valósul meg. Az FKSE két partnere ajánlott művészeket az egyestés kiállításokra, a Centre for Contemporary Art FUTURA hét – cseh, szlovák, olasz és francia művészt (mindannyian Prágában élnek), a Make-up Collective három szlovák művészt és egy művészeti csoportot. Az esték során velük párban magyar művészek is kiállítanak az eseménysorozaton.

A közép-kelet európai szcéna fiatal művészei bár egy kulturális közegben mozognak, mégsem állítanak ki sokszor együtt. Az FKSE célja, hogy magyar, cseh és szlovák alkotók kerüljenek munkakapcsolatba. A kiállítás-sorozat hangsúlya a kooperáción és dialógus kezdeményezésén van: közös művek, installációk és szituációk megteremtésén. A távlati cél pedig az, hogy ennek az események is köszönhetően hosszú távú együttműködés alakulhasson ki a három egymással határos ország kortárs képzőművészeti intézményei között.