Nem-hely

2009. február 19. – március 27.
MegnyitóOpening: 2009. február 18. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Mélyi József
A Nem-hely installáció alapját egy nagyobb fotósorozat és az ezzel párhuzamosan készített videotöredékek képezik, melyeket Szigethy Anna 2006 óta gyűjt folyamatosan Párizs környékén, Budapest külvárosaiban, illetve izraeli autópályákon. Azokban a városszéli, átmeneti, lakatlan terekben dolgozik, amelyekről nehezen dönthető el, hogy a városhoz, ipari zónákhoz vagy az emberi beavatkozás által módosított természeti környezethez tartoznak.

Ezek a helyek napról napra változnak, elveszítik vagy visszanyerik identitásukat; igazi városi helyekké válnak – terekkel és járókelőkkel – vagy éppen megszűnnek, mint életterek, és átmeneti helyként funkcionálnak, ahol gyakran csak autóval haladunk át anélkül, hogy valaha is megállnánk, hogy alaposan körülnézzünk. Ezeknek a területeknek (repterek várócsarnokai, autópályák, bekötőutak, külvárosi bevásárló központok, iparnegyedek) semmilyen jellegzetességük nincsen, azon kívül, hogy mindenhol egyformák, átmenetiek és számunkra többnyire láthatatlanok.

„A Nem-hely című installációban, elsősorban ezek építészete, a történelmi városmagba való integrálása vagy éppen az ettől való éles elválasztása érdekel. Viszonyunk városlakóként ezekkel a helyekkel (szükségből vagy örömmel, de mindannyian használjuk őket), hogy hogyan érezzük magunkat ezekben a bizonytalan identitású és állandóan változó városrészekben, hogyan mozgunk bennük, és hogyan próbáljuk meg belakni, elfogadni létüket, hiszen mindennapi életünk részesei”- írja Szigethy a kiállítás kapcsán.

Szigethy Anna a dokumentarista szemléletmódot tudatosan kerülve, a kávézóból átalakított galériatér sajátos adottságait is figyelembe vevő, helyspecifikus installációba integrálja a fotósorozatokat és videókat a galériában. „Ha már adott egy ilyen karakteres tér, nem ‘semlegesítem’, nem igyekszem átalakítani neutrális galériatérré, hanem a szituációba készítek erősebb-finomabb beavatkozásokat, amelyek felerősítik a kávéházi hangulatot, és befolyásolják a művek hatását. Az installációs elemek otthonossá teszik a teret és elmossák a határt műalkotás és berendezési tárgy között. (…) Az installáció egésze nem választ drámai kifejezésmódot – inkább kérdéseket tesz fel, elgondolkoztat.”

Az egyértelműen ironikus felvetésen, az olcsó, giccses használati tárgyak és anyagok kontra fotó és videóművek használatán túl mégiscsak a nem-helyekkel való viszonyról van itt szó. Finoman, nem tolakodóan, éppen úgy, mint a valóságban, feltűnés nélkül belopóztak a hétköznapi életbe ezek az új ipari és kereskedelmi negyedek, a helyváltoztatás különböző csatornái, amelyekkel élünk.