Semmi a szín alatt

2009. május 6. – június 5.
MegnyitóOpening: 2009. május 5. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Zemplén Gábor
Eperjesi Ágnes színtani nyomozásának eredményeit három intézmény összefogásában egy kiállítás-sorozaton mutatja be. A sorozat három különbözô helyszínen valósul meg, mindenhol új művek láthatók. Mindegyik kiállítás más-más szempont szerint járja körül a színnyomozás közben felmerült kérdéseket. E problémák azonban mindhárom esetben új távlatot kapnak, átlényegülnek, és új kontextusokat hívnak elô.

A munkák a három helyszín között a test-szellem-lélek olvasatának megfelelôen oszlanak el. A Nessim Galériában nyíló kiállítás gerincét, Eperjesi kísérleteinek fotogram alapú eredményei adják.

Mivé lesz a fehér fény, ha felbontjuk, majd szép apránként, újra összekeverjük a felbontott színeket? Mivé lesznek a tárgyak képei és árnyékai ebben a szokatlan világban?

A kiállítás középpontjában olyan fotogramok állnak, melyek az előbbi kérdésre való válasz keresésében születtek. Egy színtani tanulmányút eredményei, melyek színes, absztrakt formában valósulnak meg. Az anyag sajátosságait kihasználva ebben az összeállításban Eperjesi Ágnes a színek keverését, a színek kivonását használja fel arra, hogy máshogy nem megfogalmazott jelentéseket adjon részint a mindennapi környezetnek, másrészt ettől elrugaszkodva, de az eszközöket megtartva, olyan absztrakt kompozíciókat valósítson meg, melyek kizárólag ezen az úton válnak láthatóvá.