Például én

Az MKE Intermédia Tanszék hét hallgatójának ötnapos kiállítása

2010. március 24. – március 28.
MegnyitóOpening: 2010. március 23. 19:00

Kiállítók: Bordás Boglárka, Horváth László, Huszti Zoltán, Ipsics Barbara, Pályi Nikolett, Surányi Nóra, Szentpétery Annamária

2009-ben a tanszéken tartott egy hetes kurzusom során – részben megismerkedve a hallgatók munkáival – felmerült az ötlet, hogy (mintegy jól irányzott keresztmetszetként) létrehozzunk egy kiállítást, mely prezentálja a tanulmányaikat hamarosan befejező művészek önálló és erősen személyes hangvételű nyelvezetét.

Nem csak a kifejezés formájában, de a tartalomban, a felvetett és feldolgozott témákban is egyaránt felfedezhető az önmegfigyelés, az önvizsgálat szándéka. Ez sok esetben egy – magán kívülre helyezett nézőpontból önmagára visszatekintő – külső figyelem, mely az „én”-t (annak minőségeit és történeteit) példaként állítva teszi elemzés tárgyává.

A valós történetek feldolgozása, a személyes környezet beidézése és az önábrázolás tehát csak eszköz valamilyen elvont és általános mondanivaló közvetítése érdekében. Ennek következtében a munkák egy része – a személyes indíttatás ellenére – meglehetősen távolságtartó és enigmatikus.

A fotók és a videók esetében a munkák performatív események dokumentumainak is tekinthetők, ahol az előadók saját példájukon, önmagukat helyzetbe hozva tesztelik magát a helyzetet, mint jelentést.

Németh Hajnal