Kísérlet és közösség

A nyolcvanas években a kelet-európai országokban alkotó fiatal művészek jelentôs részét a megkövesedett hagyományok elutasításán túl a totalitárius rendszerrel való szembefordulás vágya is fűtötte.

A nem hivatalos művészet ezekben az államokban többnyire csupán a nyilvánosságtól elzárt szigetszerű jelenségként, különbözô vagy egymáshoz nagyon is hasonló csoportok tevékenységeként működött.

Különösen igaz volt ez Romániára, ahol a diktatúra idején a hivatalos művészettel szembeforduló fiatal generáció tagjai zömében a nyilvánosságtól elzárva alkothattak.

Mégis, az elszigetelôdés és a területi széttagoltság ellenére az évtized elején itt is megjelentek az újfajta, posztmodern érzékenység tartalmi és stiláris vonatkozásai, melyek sajátosan keveredtek a késôi (poszt)avantgárd típusú művészeti jelenségekkel.

Romániában sorra alakultak az úgynevezett 35-ös Műhelyek: a progresszív, alternatív művészeti törekvések „melegágyai”, melyek a kísérletezô, cselekvési vágytól fűtött fiatalokat tömörítették.

A 35-ös Műhelyek vidéki bázisai – Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Nagybánya, Nagyszeben és Arad – valamivel nagyobb szabadságot élveztek a fôvárosi, központi ellenôrzés alatt álló szervezeteknél.

Az egyik legjelentôsebb ilyen csoport a helyi ifjúsági alkotókörbôl 1984-ben megalakult nagyváradi 35-ös Műhely, melynek tagjai az évtized elsô felében az akcionizmus, az arte povera, az experimentális film és a fotó, a mail art és a fluxus-attitűd, késôbb pedig az újfestészet, a tárgyművészet, az installáció és a videoművészet irányába fordultak.

A művészeti nyelv és eszközök megújítására tett kísérletek jól megfértek a szubjektív tartalmak kivetítésével. Jóllehet a közvetlen politikai állásfoglalás nem tartozott a csoport fôvonalába, mindazonáltal hitelesen képviselték az „esztétikai ellenállás” alternatíváját.

A ’90-es évek közepére a romániai társadalom pluralizálódásának következményeként a régebbi művészeti csoportosulások – köztük a nagyváradi 35-ös Műhely is – kevés kivétellel megszűntek. A volt csoporttagok közül sokan már nem Nagyváradon tevékenykednek, de az egykori szellemi kapcsolódások és a kísérletezô attitűd megmaradtak.

A Modemben rendezett kiállítás a ’80-as, ’90-es évek legjellemzôbb műveinek bemutatásán túl a legutóbbi évek alkotásainak válogatását is tartalmazza. A debreceni tárlat ezek mellett dokumentarista jelleggel – régi plakátok, archív fotók és felvételek szerepeltetésével – is megeleveníti a két évtized nagyváradi művészeti törekvéseit.