Kerekes Gábor legújabb nagyszabású projektjére egyaránt hatást gyakorolt az ősi történet és a flamand mester műve. A napjaink kommunikációjának egyik médiuma a heti és havi magazinok színes képi nyelve, ami gyakran nyelvtudás hiányában is értelmezhető.
Kerekes ezt a képi világot zúzza, vágja szét, hogy később egy műalkotás formájában újraépítse, újraértelmezze azt. Munkamódszere során a XX. század kubista, dadaista kollázs technikát gondolja tovább.
A galériában megjelenő nagyszabású installációja korunk emberét szembesíti Új Bábeli törekvésével. A több részbol álló, önállóan is értelmezhető művek csoportja egy nagyméretű organikus kollázs formájában a kiállítótér egészét veszi alapul, és „épített” elemeivel ki is tölti a rendelkezésre álló tér egészét.
Ehhez rendelve, párhuzamként illeszti be kiállításába a galéria feketére festett kistermében megépített, retinára ható fényinstallációját. A népünnepélyeket megidéző, mozgásérzékelők által aktivizált műve vizuális show-elemként is értelmezhető, de mint műtárgy, Budapest meghatározó társadalmi jelenségére, a közép-európai Party City státuszára is reflektál.
A korábban nagyméretű közösségi tereken helyspecifikus installációkat építő művész az elmúlt években kollázstechnikával kezdett foglalkozni. Bár kezdetben maga a képkészítés hagyományos módja nem érdekelte, mostani munkáin felfedezhető a táblakép kanonikus, kompozíciós gondolkodása, amely kibővül korai munkái során szerzett installációs tapasztalatokkal.
Így a kiindulás egyik apropója a gyűjtés, rátalálás, a hulladékokból való építkezés, újrahasznosítás (recycling). Jelenlegi képeit táblaképeknek is nevezhetjük, ugyanakkor kollázsait egy installációban gondolkodó, a tér egészével dolgozó művész munkáinak kell tekinteni.
Kerekes újságkivágásait olykor lefotózza, majd nagyítja és egy helyen installálja kollázsaival, ily módon is újraértelmezi a valóság-kép és a kép-valóság morfológiáját.
Témái a jelen kor nyomtatott sajtójában található képmennyiség függvényében alakulnak, így jól tükrözik populáris kultúránk hangsúlyait, akár egy statisztikus szociológiai kutatásai.
Kerekes Gábor művei túlnyúlnak valós kiterjedésükön és a kiállítótér jellegéhez igazodva nyerik el végső dimenziójukat.