Ami lehúz és ami felemel

2011. október 20. – november 25.
MegnyitóOpening: 2011. október 19. 19:00
„Becsvágy a halála a gondolkodásnak” – mondja Wittgenstein. Gerber Pál kisméretű falapokra festett traktátusai egyikével kapcsolatban megjegyzi: „rózsaszín nyakkendőt sem viselnék” a képen egy lezárt bőröndöt látunk, amelyből kikandikál egy rózsaszín nyakkendő, a mű címe: Becsvágy.

Ez a summás kijelentés jól jellemzi a művész legújabb egyéni tárlatának anyagát, ahol objektek, festmények, fotóidézetek és szövegművek bevonásával „rendet rak” a művészet körül, azaz továbbgondolja és aktualizálja azt a neoavantgárdra is jellemző művészeti koncepciót, miszerint: „megmutatható-e a kimondhatatlan?”.

Gerber mindezt felszabadultan, a lét elviselhető könnyűségével teszi, fenyőfából készült sematizált seprűvel söpör a művészet jelszerű oltára körül. A mégoly komoly kérdésekre megfogalmazott játékos, ironikus válaszaival értekezik a művészet jelenkori helyzete fölött.

Kiállításán nagy figyelmet szentel a falakon megjelenő, értelmezést segítő verbális jelzések, címek vizuális nyelvvé formálására, mondhatni mérlegre helyezi a szó és a kép súlyát. Bevallása szerint a művészet sajátja, hogy olykor lehúz, máskor katartikus magasságba emel.

Gerber Pál munkássága a nyolcvanas évek elején indult, de a hetvenes évek Magyarországában, valamint a késő-posztmodern európai kultúrában gyökerezik. Az alapvetően vidám, elégedett művész humorral és iróniával átitatott sajátos művészeti nyelvet hozott létre.

Kiállításait egységes gondolati és képi installációként kezeli, gyakran használja a táblakép síkját verbális közlésre. Ezen „szövegművek” aforizmaként meghatározzák befogadásuk útját.

Ezek mellett szerepelteti hagyományos technikával készült figurális festményeit, rajzait. Oldott, de rendkívül biztos kezű, lecsupaszított, tárgyiasult megjelenésükkel – legyenek akár színnel festettek, monokrómok vagy fekete-fehérek – mindig valamely fogalmi közlés eszközei.

Gerber Pál művészete „morális”, még ha ezen kifejezés oly képtelenül is hangzik. A különböző művészeti médiumok bevonásával dolgozó alkotót az ember és a művész hétköznapi létezésének „útja” foglalkoztatja.

A nyolcvanas évek színes újfestészetét is a saját nyelvére formálta és egy monokróm, asszociatív, szimbolikus, a formákra és jelentésükre koncentráló önálló festészetet hozott létre.

Festészete olykor szakrális, de nem keresztény. Politikai, de nem politikus. Egyszerűen csak a vizuális művészet eszközeivel bölcsen moralizál.