Folytatás

A fotográfus neve olvastán legelőször talán fekete-fehér fotográfiák tűnnek fel emlékezetünkben. 1974-es első magyarországi egyéni kiállításán, a Műcsarnokban, fényképei sokak számára egy olyan világ létezését fedték fel, amelyről régóta azt hitték, nincsen többé már. 1967-ben, az akkor már évek óta a Nők Lapja szerkesztőség fotóriportereként dolgozó Korniss számára első erdélyi útja felfedezés lesz. Itt és ekkor kezdődött Korniss Péter pályafutásának egy újabb fejezete, mely máig meghatározza munkásságát.

Mint környezetükben minden más, idővel e helyek és emberek is átalakultak, így mindig lett mit megörökíteni. Korniss munkásságában a 2000-es évek egyik nagy „újítása” az volt, hogy színesben is fényképezni kezdte e közösségeket, embereket, és az akkorra már teljességgel „önmagából” kifordult jelenségek látványát azzal csavarta tovább, hogy „betlehemes csoportjait” először műteremjellegű háttér elé helyezte, majd mikor lehetősége adódott, városi környezetbe léptette ki őket: lakótelep, graffiti, pláza, vagy rikító rózsaszín tornyú kartonbetlehem, órával, kortárs múzeumok – e látványok váltak egyre megszokottabbá olyan keresztény hagyományok kapcsán is, mint a betlehemezés.