Korai képein , fotóin, performance-ain és filmjein elemi jelek – ritmikusan sorolódó, többnyire azonos méretű függőleges egyenesek, s kivágásként, más szempontból keretként “működő” négyzetek – feszülnek a környezetnek (a természetesnek, a csinálatlannak látszó világnak).
A megformált (a művészetre utaló vagy azt szimbolizáló jel) és a formátlan (vagy formálatlannak tételezett felület, máskor tér) kapcsolata a látott és a tudott sajátos fölcserélhetőségére, a döntés premisszáinak homályosságára, a választás zavarára, az akart és akaratlan szegényes tautológiájára figyelmezet.
Szigorú, minimalista-konceptuális korszaka után a hetvenes évek végén Károlyi a kínai tangram játék elvei alapján szabdalt kvázi-realista festményeivel talán éppen e tautológia végeredményben önfeladásra szólító ultimátuma elől igyekezett kitérni a látványteremtés heroikus fikciójának engedve.
A nyolcvanas évek közepén a tangram-képeket – azok szerkesztésmódjának tapasztalatait fölhasználva – ismét egy elemi jel vizsgálatának “dokumentumai” váltják fel: a szimbólumnak, allegóriának, metaforának egyként tekinthető forma, a kereszteződés összes jelentéssíkját egyetlen jelben akkumuláló X lesz festményei alapmotívuma.
A jel a sokszorozás révén szinte narratívvá válik, a narráció pedig kibontja a benne rejlő tudott és sejtett jelentések szertelen halmazát. Egymásba oldódnak és egymást erősítik az átlók, a keresztek, az ikszek, ám a kaotikusnak tetsző szövedék sem a didakszisnak, sem az irodalmias értelmezésnek nem hagy helyet.
A számtalanszor átfestett felületek, az újabb és újabb rétegek egyszersmind olyan terekbe engednek betekinteni, amelyek nem a végtelenbe nyílnak, nem a tágasságot sejtetik, hanem valamiféle szomorú, determinált zártságra utalnak.
Az egymásra rakott, az egymásra gyötört festékrétegek “tudott”, ismertnek hitt, szinte konvencionális expresszivitása nem a festés eufóriáját sugallja; a mállott szürkék, zöldek, sárgák, kékek, súlyos és kopott barnák és feketék valami furcsa fegyelmezettséggé lohasztják, majd’ hogy nem közép-európaiasan konzervatív klasszicizmussá – mondjuk: depresszivitássá – merevítik “a festés örömét”.
Hajdu István
A kiállítás záróeseménye Károlyi Zsigmond – E.K.G. című kötetének bemutatója: 2012. május 3. 19:00