Az ehető Én

Emberek a fotón. Portrék. Testek. Műtermi állóképek festményszerű hatása. Komoly vagy mosolygó arcok néznek a kamerába: fiúk, lányok, apák, anyák, ifjú pár, család, osztály, kollektíva. Legjobb ruhák, megcsinált frizurák, mozdulatlanság. Exponálás. A fény és az árnyék átfordul a papírra. A képbôl tárgy lesz: albumokban, szobákban, levéltárcákban, medálokon, könyvekben, galériák falán. A hôskor. Fekete-fehér majd színes mintázat. Nagy és nehéz tradíció. A képeken tapintható a korszak, az alkalom, melyet megörökítettek. Emberek, helyek, események. A képek rögzítenek, dokumentálnak és ábrázolnak. Ma belelapozunk egy albumba, közelebb lépünk a falra akasztott képhez, kiállításra járunk, hogy új perspektívákat fedezzünk fel. Kattog a fejben az emlékgép. Ismerôs és ismeretlen arcok: keretben, albumban, falon és fejben. Végtelen archívum.

Valóság és valósághűség. Emlékezés a múltra, megôrzés a mának, ünnepi hangulat. Mozgás és mozdulatlanság. Tökéletes összhang. Majd változás: precíz beállítás helyett egyre inkább az elkapott pillanat. De a papír marad. Élesebb, finomabb, színesebb és olcsóbb – de tárgy. Digitális fordulat: táguló és finomodó képhatárok, új vizuális élmények, mélységek és élességek. Eszköz- és műfajváltások. Már nincs kitüntetett helyzetben az egyetlen, jól elkapott pillanat. A képek között rövidül az idô, sűrűsödik a történet. Több a hulladék. A szelekció és a válogatás kritikai szerepbe kerül. Több a kép, több az ötlet is. Átalakul a kép és a tárgy viszonya. A valósághűség átformálja azt. Új hordozók jelennek meg: zászló, bögre, sapka, póló, egérpad és tetoválás. Képernyô. Érintôs. A kedvencek az asztalon.

Az archívum határai oldódnak. A kortárs kultúra össze nem illôket illeszt. Bármi lehetséges. Együnk fotót! Együnk fotót? Süssük kenyérbe, akit szeretünk! Egy varázslatos tárgyat, ami érintkezett vele. A képét. Mágikus-rituális kapcsolat. Hiedelem? Mágia? Vallás? A templomi ostya kép nélkül sűríti a jelentést. A testet. A kép itt tabu. A test szabad. Egyétek és vegyétek. Egy apró, üres, mégis jelentéssel telített kép. Szimbólum, mely rítusban él. Ott válik láthatóvá. Emlékeztet. Ünneppé válik. Nyelvre téve: feloldódik. Víz és liszt. Egybeolvad: a test, a kép, az ünnep, az ostya, az evés. De mi történik, ha eltűnik a rítus, az ostyán viszont megjelenik a kép? A fotópapír helyett: kartonlap vastagságú, semleges ízű ostya. Rajta arcok: fiúk, lányok, apák, anyák, ifjú pár, család, osztály, kollektíva.

Burgonyakeményítô, víz, növényi olaj, mesterséges adalék. Exponálás. Tintasugaras nyomtatás. Ehetô kép, ehetô én. Egyszerre festmény- és fényképszerű képhatás: én, a gyerek, a szülô, a nagymama. A hordozó: a sütemény, a torta. A készítés helye: a cukrászat vagy az otthoni konyha. Mindez egyszerű, háziasszonyosan megoldható. Semmi varázslat, semmi mágia, semmi rítus. Bár ünnep: születésnap, ballagás, esküvô: portréval vagy csoportképpel díszített tortával. A kedvencek az asztalon. Az archívum egyre fogy. Ezek már mi magunk vagyunk. A képfogyasztás eddig ismeretlen világa. Az én testem.

Frazon Zsófia