A Squat Párizsban, 1977

2012. december 11. – 2013. február 18.
MegnyitóOpening: 2012. december 10. 18:00
MegnyitjaRemarks by: B. Nagy Anikó
Mészáros Zsófia, a Me-mo-art Galéria tulajdonosa már régóta tervezi, hogy kiállítja azokat a fotóimat, amiket a Halász Színház tagjairól készítettem, amikor 1977 végén kiutasították őket Magyaraországról, és megérkeztek első szálláshelyükre, Párizsba, egy ottani pincelakás helységeibe.

A karácsonyi szünet napjaiban látogattam el Kölnből Párizsba, és mivel nálam volt a fényképezőgépem is, csak úgy, találomra addig fotóztam őket, amíg meg nem telt a gépbe tett fekete-fehér filmtekercs.

Csak később derült ki, hogy ebből az alkalmi fényképezésből olyan súlyos atmoszférájú képek születtek, amilyeneket semmilyen eszközzel nem lehetett volna különben „megrendezni”, vagy utólag további felvételekkel kiegészíteni.

Az így elfényképezett negatívról annakidején csak Forte dokubróm papírra készültek az erre a papírfajtára jellemző nagyon kemény nagyítások, melyeket a későbbi kölni és new yorki hasonló felvételekkel kiegészítve a Squat Theatre (Halász Színház) tagjai kaptak meg, és osztottak szét maguk között.

Csak évtizedekkel később szántam rá magam arra, hogy professzionista minőségű levonatokat is készítessek. Ez alkalommal viszont megpróbáltam a közben megöregedett és enyhén elszíneződött eredeti negatív saját színét is átmenteni a színes papírra (Nikon technika), miközben a képek összbenyomása továbbra is fekete-fehér maradt. A galéria ezeket a levonatokat állítja ki most.

Perneczky Geza