Háttér

2013. január 15. – március 17.
MegnyitóOpening: 2013. január 14. 17:30
MegnyitjaRemarks by: Bicskei Éva
Párhuzamosan a „szingli” életforma erősödő térhódításával, a posztszocialista országokban, különösen pedig a jelenkori Magyarországon, a tradicionális és konzervatív női szerepekhez való visszatérés jellemző, megtámogatva a hivatalos állami retorikával.

A média nem csupán reflektál a nő megváltozott társadalmi szerepére, hanem e szerep definíciójának egyik forrása is és az ilyen irányú szocializáció egyik fontos táplálója is.

Háttér fotósorozatom alapjául egy fantasztikus képanyag szolgált: 19. századi, viktoriánus kori csecsemő- és kisgyermek fotográfiák. Az 1850-70-es években még olyan hosszú volt az expoziciós idő, hogy nem tudták a csecsemőket egyedül fényképezni, mert bemozdultak volna, viszont az anyjuk meg tudta tartani őket az ölében biztonsággal és nyugalomban.

Ezeken a képeken az az érdekes, hogy az anyát letakarták, így ő többé-kevésbé belesimul a háttérbe, illetve ő maga válik háttérré ezeken a gyermekekről készült műtermi portréfotókon. Mai szemmel fura, sokféle asszociációra ösztönző képek a végeredmények.

Az anya jelen is van meg nem is, segíti, tartja a csecsemőt, de nem látható módon, és nem tud jelen lenni a kisbabáról készülő fotográfián, mintegy szimbolizálva a két élet elkülönülését, és mindkettejük számára – egészen más módon – egy új élet kezdetét. Ezek a képek számomra azt is reprezentálják, ahogyan az intézményredszer kezeli a nőket, ha anyává válnak.

Júliusban szültem, ami nagy változást hozott a terhesség végéig nagyon intenzív munkával töltött életembe. Háttér sorozatom ennek az új szerepnek, feladatnak a milyenségével, helyével, megitélésével foglalkozik.

A kiindulásul használt fotográfiák annyira megérintettek, hogy elkezdtem ilyen képeket készíteni az én kislányomról, Almáról. A képeken való rejtőzködés illetve a lepel mögül való kikandikálás más megvilágításba helyezi az anyaszerepet, amely a napi politikában heroizálódott.

A fotóim, ellentétben a viktoriánus portrékkal, külső térben készülnek, más-más vidékeken, városokban, mert rendkívül sokat utazunk. Így a képek rögzítik azt is, hogy merre járunk, mint egy hagyományos képeslap, vagy Facebook-bejegyzés, utalásként a fotográfia megváltozott társadalmi státuszára és szerepére, továbbá az emberek magánéletének szinte azonnali nyilvánossá válására.

Fotóim ugyan digitális adaptációi a viktoriánus fotográfiáknak, de technikailag nem manipuláltak… Képeim egyrészt a gyermekemről készült portrék, másrészt az anyai identitás metamorfózisai.

Gőbölyös Luca