Jacques Ranciere: A felszabadult néző, Elmegyakorlat, Műcsarnok, 2011a fordítás alapja: La spectateur emancipé, La Fabrique-Éditions, 2008 Fordította: Erhardt Miklós
Kamen Stoyanov művészi gyakorlata hasonlít egy aktivistáéra, aki nem pártpolitikai alapokon szól a közösséghez, hanem egyszerűen fel szeretné számolni az általános passzivitást. Műveivel komolyan vett játékra hív, amelyet szarkasztikus humorral, iróniával, szociális, kulturális érzékenységgel és nyitottsággal valósít meg. A művész feladatát a társadalom egészében, a kultúrák közötti térben képzeli el, a művészet mibenlétét, a művész feladatát gondolja át újra és újra, amellyel nem a kiállítótér esztétikai kisajátítása a célja, hanem a közönség kimozdítása a „szemlélődésből” – akár a nyilvános térben, az utcán, közterületen, akár a kiállítótérben teszi. Munkáinak alapja a kommunikáció, amely nem a művészet terein belül kezdődik, hanem a „való világban”, s a kiállítótérben megjelenő műalkotások „valóságos tárgyak”, használható tárgyak, vagy azoknak egy esztétizált, szimbolikus változatai, vagy általános üzenetek, „bölcsességek”, melyek a mindennapi életünk részei. Ezzel a művészi stratégiával felhívta magára a figyelmet a nemzetközi szcénában is, s részesévé vált olyan jelentős művészeti eseményeknek, mint a Manifesta, vagy a Sidney Biennále. Bécsben élő képzőművészként számos osztrák állami rezidenciaprogramon vett részt, egyéni kiállítása volt a MUMOK-ban, elnyerte az Otto Maurer-díjat, művei megtalálhatók a legnagyobb osztrák múzeumi gyűjteményekben.
Az Inda Galériával 2008 óta dolgozik, s az elmúlt öt évben nemcsak a galéria falain belül, de a New York-i VOLTA Show-n és a Viennafairen is bemutattuk egyéni kiállításait.
Jelenlegi anyagát Los Angelesben készítette, ahol – a MAK Schindler Artists and Architects-in-Residence Program in Los Angeles keretein belül – több hónapos ösztöndíjjal dolgozott. A létrehozott „termék” Stoyanov paradicsomlevese látszólag kísértetiesen hasonlít Warholnak a Campbell Soup sorozatához, de valójában alapvetően különbözik tőle. Warhol az árut, a tárgyat, a konzervdobozt szakralizálta, emelte be a képzőművészet „szentélyébe”. A megsokszorozással az eredetiséget támadta, kritizálta, ahogyan a fogyasztói társadalom automatizmusait. Kamen Stoyanov a „saját” paradicsomlevesét hozza létre, saját maga nevelte a növényeket, egy, a művészet és valóság határait elmosni kívánó gesztussal, a fluxus alapvetéseit újította meg, a valóságot emelte művészetté és viszont – egy képzőművészeti rezidencia keretein belül. S nemcsak a „Parnasszust” tette ezzel a hétköznapok terepévé, hanem két távoli kultúrát csúsztatott egymásra, a bolgár kultúrát helyezte át időlegesen LA-be.
Muladi Brigitta