Most bemutatásra kerülő sorozatán a vászon mellett elsősorban papírra dolgozik, erre festi, vagy rajzolja fel figuráit, akik most is megkapják jellegzetes Tinei tetoválásaikat.
Alaptémáit fotók, személyes, vagy talált életképek adják, ahol a narratíva a részletek mellőzésével kerül ábrázolásra. Azonban míg eddig a képek fókuszában kizárólag az ember állt, most a környezet, a tárgyak is fontos szerepet kapnak, és a tér konkrétabb tájékozódási pontként szolgál.
A szereplőket eredeti közegükből kiragadva egy másik világba helyezi át, sokszor borongós, kietlen, álomszerű helyekre. A jelenésszerű képfoszlányokat továbbgondolva, mintegy adalékként, szándékosan ront bele a festményekbe.
Többek között erre a gesztusra is reflektál a kiállítás címe, egy nyelvtanilag helytelen kérdés, ami olyan zavart kelthet a hallgatóban, mint a firkákkal kizökkentett festmények a nézőben.
Ez a „nyelvbotlás” pedig teljességgel megengedett Tinei univerzumában, ahol az arctalan vagy átváltoztatott emberek jelenléte nem pusztán az identitás és a hitelesség kérdéseit, de az idegenben való fájdalmas létezést, az asszimilálódás lassú és véget nem érő folyamatait is megkérdőjelezik.