„Howard Hughes élete szemlátomást két különböző elemből áll, eleinte a nyilvánosság előtt folyik, negyvenhét éves korától pedig, huszonnégy éven át, teljesen rejtve. (…) Mérhetetlen vagyonnak volt ura, jelentős technológiai és ipari életművet tudhatott magáénak, de nagy gazdagsága végül is csak arra volt jó, hogy megvásárolja a teljes elzárkózást egy sötét szobában, ahol meztelenül, lesoványodva és mindentől megfosztva élt egy rozzant ágyon. (…) Olyan szobákban kívánt élni, amelyek szűkek és teljesen egyformák (…) Valamiféle technológikus szerzetes lett, és a sötét szoba a Las Vegas-i Desert Inn tetején nem sokban különbözött attól, ahogyan az ókori szerzetesek mentek a pusztába, az Örökkévaló nyomában.” – írta Hughes-ról Paul Virilio.
Tasnádi így ír az installációról: egy metaforikus helyzetrekonstrukció, amely megkísérli tárgyiasítani Howard Hughes különös magányát, egyszersmind azt az élménysort, melyet mindannyian átélünk a magányban. Hurokszerűen önmagukba visszatérő gondolatsorok, az abszolút időtlenség, vagy éppenséggel a végtelen lassúvá kitágult idő megtapasztalása, amikor a dolgok és a világ körvonalai csak tompán, vagy egyáltalán nem érzékelhetők. Amikor birtokolt dolgaink, az addig felhalmozott tudásunk és tapasztalatunk, vélt vagy valós eredményeink lényegtelennek és kicsinyesnek tűnnek, amikor a világ végtelenül távolivá zsugorodik, amikor az önkifejezés teljesen értelmetlenné válik. A magány egy transzcendentális láz – a létezni akarás határa.
A mű utal ugyanakkor a kényszerbetegségre is, s még általánosabban a betegség állapotára. A betegség olyan extrém állapot, amelyben az egyetlen „terv” maga a gyógyulás. Ilyenkor minden más szünetel, így a művészet is. Úgy is mondhatnánk: a művészetnek nincsenek válaszai az extrém helyzetekre, lehet az betegség, háború vagy katasztrófa.
Tasnádi József pályája elején főként alkalmazott grafikával, plakátművészettel foglalkozott. A 90-es évek elején táblaképeket festett, kísérletezett színes fotótechnikával. Ezt követően főként installációkat készít. Munkáinak kiindulópontja legtöbbször filozófiai tétel vagy gondolat. Művészete néhány vonatkozásban rokonítható konceptualista vonásokkal, de installációiban a látványnak, egyfajta sajátos szépségnek jut a hangsúlyosabb szerep.
Kísérőprogram a megnyitó után: Mi a kortárs? Ki a kortárs?
A beszélgetés résztvevői: Erhardt Miklós, Izinger Katalin (SzIKM), Lődi Virág (MOME) és Tasnádi József a kortárs művészet fogalmát járják körül.