Nyomok

2015. október 15. – november 3.
MegnyitóOpening: 2015. október 14. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Kozák Csaba
A kiállításban két munkám, amelyek ezen a nyáron készültek el, csak dokumentációs formában jelennek meg. A táj, amiben elkészültek, a munka szerves része, és nem szállítható. Az első Márokföldön jött létre, a második egy agyag fejtőben, Szlovákiában. Mindkét munka régészeti ásatásokat idéz fel és így a múltnak nyomai.

A szobrokra úgy tekintek, mint memórianyomokra. Például a legnagyobb szobor – „Horgony, Vrbnik” – emlékeztet egy horgonyra, amit a kis város kikötőjében találtam. Annyira rátelepedtek a kagylók, hogy az eredeti formája csak nyomokban jelent meg, a horgony teljesen áttranszformált. Tekintve, hogy ezek a munkák műgyantából készülnek, úgy is lehet értelmezni őket, mint művariációi egy „valódi” szobornak.

A vitrinben található pecsétekkel az utóbbi időben a földet pecsételtem meg. Az egyik ennek a két munkának a középpontját jelölte meg, ami a fotókon szerepel, mint valamiféle aláírás vagy nyom. Emellett más kisebb formákat is kiállítottam.

Utoljára rajzok vannak egy előző sorozatból, amelyek a nap „mozgásával” a felületeken foglalkoznak.

Colin Foster