Uj munkáiban Kokosiński a festészet paramétereire fókuszál: hangsúlyossá a vászon, a szín, a volumen, a kompozíció, a keret, ám mindenekelőtt a felület válik. Az egyes elemeket összegyűjti, vizsgálja, összeállítja és egy egésszé állítja össze, amely rosszul sikerült vagy hibás műként hathat. Ám épp a használhatatlan töredékek tudatos összekapcsolása által keletkezik új esztétikai egység.
Az anyag így – részben a mű előtérének alkotórészeként, részben pedig festék, szín és lakk által, amelyek mintegy fátyolként fedik – központi szerepet tölt be. A felhasznált tárgyak és az alkalmazott technikák meghatározó elemként vezetnek át így az absztrakcióba.
Kokosiński varsói és más lengyel városokban tett sétái során gyűjt anyagokat, hétköznapi tárgyakat és töredékeket, amelyeket munkájában felhasznál. Számára mindez – elmondása szerint – környezetének képmását jelenti, amely sokszor ellentmondások, töredékek, giccs, zavar és egy bizonyos szétzilált szépség vonásait is viseli. A kóborlástól a mű végső fázisáig tartó – a felfedezést, a csatangolást, a gyűjtést, az elmélkedést, összeállítást felölelő – folyamatok elidegenítőek és teremtőek, s újra és újra ismétlődnek műveiben.
Bartosz Kokosiński tehát tudatosan integrál egy bizonyos diszfunkcionalitást absztrakt műveibe és ezáltal olyan jellegzetes képi nyelvet fejleszt ki, amely csak a töredékek, repedések, tagadások és látszólagos hiányosságok integrálásával létezhet.