Prófétaparádé

2016. október 5. – 2017. január 8.
MegnyitóOpening: 2016. október 4. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Várnagy Tibor
A csoport 1979-ben alakult a neves lengyel iparvárosban. A neoavantgárd művésztársaság a fotómédia alkalmazásával és a hagyomány konceptuális felfogásával képi egységként kezeli a fényképezést, a kísérleti filmet és performansz műfaját. Az 1980-as évek szocialista Lengyelországának radikális kritikusai, ennek köszönhetik nemzetközi hírnevüket is.

A Łódz Kaliska munkáinak közös címe: Prófétaparádé. Mint a művészcsoport esetében általában, a projekt ironikus, gúnyos nyilatkozat a szüntelenül a romantikus hagyományra hivatkozó közösségi mítoszteremtéssel szemben, amellyel évtizedek óta etetik a lengyelek soron következő nemzedékeit. Mindez a kötelező olvasmányokkal kezdődik; ezek archaikus tartalmainak ütközése a mai világgal már önmagában is groteszk.

A Łódz Kaliska távolságtartással és mintegy görbe tükörben mutatja be a nemzeti megalománia szimbólumait, és úgy leplezi le a martirológia sztereotípiáival való széleskörű visszaélést, hogy egyik munkájában például álló helyzetben ábrázol egy női ulánus rohamot, vagy Slowacki Balladyna című drámájának komor hősnőjét vidáman szelfiző alakként mutatja meg.

A Prófétaparádé projekthez tartozó sorozatok: Stefan és a majonéz; Mickiewicz; Balladyna szelfi; Janina Kochanowska; Álló roham.