…mindörökre jelen…2

Németh Hajnal: Csütörtök mindörökre / MC-Emlékmű

második rész: 2003. december 10.

 


Óriási, egész teret betöltő vörös szőnyeg. Rajta az öt Freestyle MC kb. egy méter magasságú szobra hangfal-talapzaton. A hangfalakból őket halljuk. A tér közepén egy hatodik vörössel fedett dobogó. Ez nekünk szól, valószínűleg azért, hogy leülhessünk, elgondolkodhassunk egy kicsit ezek között a fura alakok között. A szobrok speciális viaszból vannak, erős, kellemetlen szagot árasztanak. Megformálásuk elnagyolt, viselik az anyagot alakító kéz és eszközök nyomait. A karakterek és a mozdulatok mégis jellegzetesek, munka, alkotás, azaz zenélés közben látjuk őket: a zene ritmusára mozgó testükkel, gesztikuláló, mikrofont szájhoz emelő karjaikkal.

Talán a domináns színjelenlét és az előre lépő testek és fellendülő karok miatt érzünk valami halvány képi emléket, amely a városszéli Szoborparkba vezet. Egy letűnt kor emlékművei közé, ahol a minden értelemben kontextusokat vesztett szobrok várják az oda zarándokolókat, hogy immár mint kuriózumokat, egy megszűnt, de még meg nem emésztett korszak különös, sokszor otromba emlékeit ismerjék meg. A kétezres évek hajnalának hősei, az MC-k emlékműveit és egy félresöpört ideológia hőseiét – legalábbis itt Budapesten – összeköti egy vékony szál, amely az emlékezés kérdése és a szobrászi megformálás párhuzamai mentén fut.

Az installáció második felvonásában Németh anyagtalan, virtuális emlékműve hirtelen más arcot kap. A dokumentum videó emlékeztetőként, összekötő láncszemként jelen van ugyan, de a sarokban álló TV monitorra száműzetett. A virtuális kép-hang installáció helyén a nyers és rusztikus megformálású, anyagiságukkal tüntető szobrok állnak. Bár a hangfalakból az MC-k hangja szól, az anyagszerű testek magukra vonják a figyelmet.

És itt kapcsolódik be a műbe még egy lényegi elem. Fontos ugyanis, hogy a szobrokat Majoros István szobrász mintázta, és hogy a hang-videó-tárgy installáció mellett Németh művének egy, az MC-knek szervezett magyarországi fellépés, a Petőfi Csarnokban hallható koncert is része. A művész tehát más alkotók munkáit is bevonja műve terébe. Olyan művész-nagykövet pozíciót foglal el, aki az általa absztrakt formában – hanggal és képpel – bemutatott művészcsoportot valóságosan is jelenlévővé teszi Budapesten.

Egy identitásváltás tanúi vagyunk: a művész pozíciója és funkciója itt magába foglalja az alkotást, a kiemelést, megmutatást és az összefüggés-teremtést is. Más művészeket von be, megmutatkozási teret nyújt nekik saját installációjában. Úgy alkot újat, hogy az alkotói jelenségek óceánjából kihalássza a már meglévő, de bizonyos nyilvánosság által még ismeretlen értékeket, és a körülötte már létező figyelemi zónába vonja őket, sőt némelyiket személyes piedesztálra is emeli. Németh Hajnal rendez, szervez, virtuálisan összeköt egy múzeumot és egy koncertarénát, illetve két várost – Berlint és Budapestet -, melyek között immár önmaga is kapocs.

Mindezzel egy kurátori instrukcióra, felkérésre reagál, amely a kis.terem egész éves programján átível. E koncepció szerint a városi tereket tematizáló műveket mutat be, olyan módon, hogy közben a nyilvános kiállítóteret műhelyszituációvá alakítja, amely nemcsak a művészi produkció megjelenési szintjeit mossa össze, de az alkotás során egy folyamatosan változó teret eredményez a múzeumi közeg általában kevésbé rugalmas kereti között.