Miért Iasi?
A Periferic 7. Nemzetközi Kortárs Művészeti Biennálé, Iasi, Románia 1
A disztribúció, a hozzáférhetőség, az értékelés kérdéseit feszegeti Jens Haaning dán művész provokatív hozzájárulása a 7. Periferic Biennáléhoz Iasiban. A kérdés nem az, hogy valóban célba ér-e az általa feladott Periferic Biennálé katalógus-köteg a véletlenszerűen kiválasztott nyugat-afrikai címre. E gesztus a tőle elvárt szerep többszörös kifordítása: kívülálló „szakértőként” nem járul hozzá a helyszín kommentálásához, inkább tükröt tart a művészeti világnak azzal kapcsolatban, hogy az mit tekint centrumnak és perifériának és melyek a feltételei annak, hogy bizonyos helyszíneket és jelenségeket egyáltalán észleljen. Attól tartok, be kell látnunk, hogy ennek egyik fő mozgatóereje a megfelelő tőke- és művészeti piac jelenléte, vagyis a gazdasági érdek. Jens Haaning ugyanakkor a rendezőkkel sem udvariaskodik, rávilágítván arra, hogy mennyi ellentmondást és buktatót rejt az a cél, hogy ti. Iasi, integrálódván a művészeti világba annak egyik új központja legyen.
Haaning javaslata a kontextus – mint az érthetőség feltétele – szerepét is tematizálja, amely nem véletlenül lett az idei Periferic biennálé felvetése Iasiban. A „Iasi a fókuszban” (Focussing Iasi) ernyőtéma alatt három kurátori team három kiállítást állított össze.
Florence Derieux a lausanne-i Musée Cantonal des Beaux Arts kurátora saját szekciójának a Tanulás stratégiái (Strategies of Learning)2 címet adta, utalva arra a folyamatra, melyet maga tapasztalt meg egy számára ismeretlen művészeti közeget feltérképezve. Vitathatatlanul erőteljes Anrei Urjica Németországban élő román filmrendező és Harun Farocki német dokumentumfilmes és producer 1992-ben készített filmje (Videograms of a Revolution), amelyet az 1989-es romániai forradalom hivatalos televíziós dokumentumaiból, valamint magánemberek felvételeiből vágtak össze. A nézőt újra rabul ejti a történelmi pillanat jelenléte a képernyőn, a sebesült forradalmárok élő adásban a tv-stúdióban, akiket a hatalom és a Securitate, amíg ki nem csúszott a kezükből az irányítás, terroristáknak tituláltak. Még megrázóbbak a privát felvételek, melyeken emberek a diktátor házaspár kivégzését nézik. Videokamerák rögzítik, amint a televízió végre a valós politikai helyzetről számol be, akkor még nem számba véve a folyamatos médiajelenlét káros hatásait. Sean Snyder Berlinben élő amerikai művész a vizuális tömegkultúra hatásait vizsgáló 2001-es projektje (Script for Dallas Southfork in Hermes Land, Slobozia, Romania), amely annak a ranchnak a történetét dolgozza fel – dokumentumok, újságcikkek és Larry Hagman (Jockey Ewing megtestesítője) színész romániai látogatásáról készült film felhasználásával -, amelyet egy romániai milliomos építetett magának a southforki mintájára.
Derieux kiállításában a helyszínre készült projektek egy része a megismerési folyamat eredményeként jelenik meg, nem mindig elkerülve, hogy egzotikumként tüntessék fel tárgyukat. A holland Bik van der Pol páros, tapasztalt felfedezőként specifikus tudást kerestek, és néhány eltűnőben lévő, jellemzően helyi szakmát dokumentáltak egy videó- és fotóinstallációban, amelyek közül az utcai esernyőjavító a legmeglepőbb. A marokkói menekültként Párizsban élő Latifa Echakhch installációja izgalmas formai megoldással él, ami a konceptuális munkák mellett igen üdítően hat. Az általa használt egész teret linóleum fedi, amelyben linómetszéssel készült szövegek és ábrák jelentek meg, a technika logikája szerint tükörírással. Az illusztrációk romániai avantgarde lapokból származnak, amelyekkel azért kezdett el foglalkozni a művész, mert a helyi művészeti múzeum munkatársai szerint Romániában nem volt avantgarde, a nemzetközi hírűvé vált emigráns művészeket nem románoknak, hanem zsidó származású értelmiségieknek tekintik. A munka megjelenési formája konstruktívan járul hozzá a tartalomhoz, hiszen a fordított illusztrációk csak akkor válnak értelmezhetővé, ha nyomat készül belőlük, amely munka nyilvánvalóan a helyi közegre vár. A svéd Mattias Oloffson a helyi Természettudományi Múzeumban mutatott be egy performanszot, amelynek szöveges részénél érdekesebb volt vizuális megjelenése: a művész a gyűjtemény hatalmas elefántcsontváza mellett a 19. század első felében vásári látványosságként mutogatott lapp óriásnő, Stor Stina kosztümét magára öltve olvasott fel egy „világjobbító” szándékú szöveget. A közönséget ezzel szembesítette a „másságra” tekintő pozíciójával, amely az ismeretlent felmutatással, gyűjtéssel kívánja birtokolni, és ami a modern világkép, így a különböző fajok rendszerezésére és bemutatására született természettudományi múzeumok létrejöttének hátterében is ott munkált. Oloffson a performansz helyszínének kiválasztásával és Stor Stina kosztümének magára öltésével a múzeumot mint kulturális produktumot világította meg.
Szintén kívülről, „nyugati szemmel” tekintett a közegre Marius Babias3 román származású, Berlinben élő kurátor és Angelika Nollert, a Siemens Art Program kurátorának együttműködésében létrejövő Társadalmi folyamatok (Social Processes) című kiállítás4 . A szociológiából származó fogalom a kiállítás helyzetleíró, dokumentáló jellegét tükrözi, címként azonban túl általánosan hangzik. Boris Buden filozófus és Hito Steyerl dokumentarista filmes és elméleti író, a Iasiba érkező utazónak elsőként szembetűnő emlékműről, az 1977-ben, Románia függetlenségének 100 éves évfordulójára felállított, kezében lebegő szalagot tartó nőalakról írtak esszét a katalógusban Egy emlékmű matematikája címmel. A vázlatos és töredékszerű írás azt vizsgálja, hogy milyen jelentésváltozásokon megy keresztül egy politikai emlékmű, ha eltűnik a körülötte a történelmi kontextus. A szerzők állítása szerint egy matematikai műveletről lehet szó: „Végy egy nemzetet – amely maga is saját történelmi eseményeinek eredménye –, adj hozzá különböző dolgokat, mint demokrácia, piac, boldogság, női munka, dicsőség, infláció, egy másik nemzet stb. Az egyszerű hozzáadás az egyetlen mozgás, ami egy történelem nélküli térben történhet. Ha nem hiszed, kérdezd meg az alábbi emlékművet.”5
Nem maradnak távol a jelenlegi romániai helyzet bemutatásától Bukarest kulturális nagykövetei, Dan és Lia Perjovschi. Dan Perjovschi, akinek nemzetközi karrierje 1999-es Velencei Biennálén való szereplésével6 vett nagy lendületet, fáradatlanul kommentálja a világpolitika eseményeit7 és a művészeti világ működésének sajátosságait, amelyre folyamatosan kérik fel a művészeti intézmények világszerte. Lia Perjovschi az 1990-as évek közepe óta, nemzetközi kapcsolatrendszerük révén egyre bővülő Kortárs Művészeti Archívum tapasztalataiból kiindulva, egy a közép-európai modernizmust rekonstruálni kívánó idővonalat állított össze. Emellett személyes mentális térképeit mutatja be, melyek egy-egy témához kapcsolódó jegyzetek. Lia Perjovschi munkájához organikusan kötődik a fiatal művészgeneráció, a temesvári H.arta művészcsoport kutatása. Maria Crista, Anca Gyemant és Rodica Tache helyi középiskolásokkal szerveztek workshopot a művészeti oktatás elveiről és a katalógusba összeállítottak egy a művészeti képzés szemszögéből megírt fogalomtárat, amelyben a mai művészet szempontjából meghatározó alapfogalmakat írnak le, kezdve a tudás megszerzésének módjaitól, a művészet fogalmán keresztül, a feminizmuson át az intézménykritikáig.8 Szintén archívumi munkával járultak hozzá a folyamatos változásban lévő romániai művészeti élet felméréshez a Biennálét szervező Vektor Galéria munkatársai. Matei Bejenaru és Catalin Gheorghe indították el a Vector Art Data Bank művészeti és kutatási projektet, azzal a céllal, hogy olyan művészeti projekteket és intézményi formákat gyűjtsenek össze, amelyek hasonlóan átmeneti társadalmi és kulturális tapasztalatból születtek meg. Ez az archívum összehasonlító kutatásokat tesz majd lehetővé, hosszútávon ennek alapján tervezik kifejleszteni a Regionális Művészeti Tapasztalat Központját (Center for Regional Aristic Expertise).
A város életének feltérképezésében Laura Horelli, Berlinben élő finn művész más munkáira is jellemző intuitív kutatást végzett. Három hetet töltött Iasi-ban és beszélgetései során rábukkant a helyi kultúra néhány meghatározó figurájára. A nemzetközileg is ismert Ana Blandiana költőnő a művészeti ellenállás fontos figurája volt, a 60-as években szót emelt az ellenőrzött gyermekprogramok ellen. A filmben elhangzik, hogy 1993-ban Blandina férjével, Romulus Rusannal létrehozta az Ellenállás és a Kommunizmus áldozatainak emlékművét egy egykori börtönben Sighetben, amelyet az Európai Tanács Európa egyik fő emlékművének nevezett ki. Horelli filmjében az interjúkból és narrációból felépülő fragmentáris szöveganyagot a város életét dokumentáló lassú képsorok kísérik. Véletlenszerű költőiségükkel ide kapcsolódnak az amerikai John Miller képei, aki több mint tíz éve déli 12 és délután 2 óra között készít felvételeket a mindennapi életről különböző városokban. Itt most berlini, Iaisi-i és amerikai városok pillanatfelvételeit lehetett látni kisméretű, elegánsan keretezett formában. A globalizáció és az újkapitalizmus hatását és vizuális nyelvezetét vizsgálja Luchezear Boyadijev különböző átmeneti állapotot megélő városokban, Szófiában, Isztanbulban, Iasiban. Horelli, Miller és Boyadijev különböző megközelítései érdekesek egy projekten belül, ugyanakkor vizuálisan időnként ki is oltják egymást.
Irene és Christine Hohenbüchler, megalkotva a „többszörös/ együttes szerzőség” (multiple authorship) fogalmát, a 90-es években kreatív vizuális foglalkozások formájában elsősorban hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal működtek együtt. A közös rajzolást Iasiban is mint non-verbális kommunikációs eszközt használták. Egy workshop keretében egy helyi általános iskola tanulóival a gyerekek saját portréikat készítették el, amelyek a testvérpárnak a gyerekekről készült rajzaival együtt kerültek a kiállításba egy bejárható faszerkezeten installálva.
Jellemző társadalmi problémákról szólt a megnyitó estéjén bemutatott Nicoleta Esinencu moldáviai szerző színház-performansza (Taptarap), amelyet a moldáv szöveget nem értő néző a közönségbe vegyülő dühös színészek erőteljes drámaiságú szövegelőadásaként érzékelhetett. A három tartalmi részre tagozódó darabban (melynek szövegét a katalógusban lehet olvasni) a hiányzó erkölcsiség, a fejlődést gátló vallási fanatizmus, valamint a szexuális kiszolgáltatottság kerültek szóba.
A romániai helyzetet belülről ismerő nézőpontot Tordai S. Attila kolozsvári kurátor és az IDEA magazin szerkesztője Miért a gyerekek? (Why Children?) című kiállítása képviselte.9
A kérdésként megfogalmazott cím értelmezésem szerint arra kíván utalni, hogy egy általános társadalmi állapot leírásához a romániai gyerekek helyzete szolgálhat kiindulási pontként. Meghatározó teoretikus háttér teremtődött a kurátor által felvetett témához az IDEA szellemi közegében. A katalógusban (és a folyóirat mellékleteként) kolozsvári társadalomtudósoktól, kritikusoktól és íróktól származó szövegek az elhagyás (abandonment) fogalmát, mint az egyénre és a társadalomra egyaránt jellemző jelenséget vezették be és járták körül különböző aspektusokból. A megnyitó napjaiban a katalógusba író teoretikusok részvételével megrendezett két nyilvános beszélgetés is segítette az elmélet körvonalazását.
Tordai jórészt új munkák megvalósítására kérte fel a meghívott művészeket, szorosan együtt dolgozva velük. Több projekt konkrét együttműködésbe vonta be a helyi fiatalokat, mintegy az elhagyatottsággal szembe helyezve a tanulás és a tapasztalás új formáit.
A Big Hope a Commonopoly, egy alternatív gazdasági modellekre építő, a kiállítóhelyen játszható társasjáték helyi változatát készítette el. A helyi fiatalok (14-16 évesek) saját szabályokat szabtak a játékhoz, ezzel gazdagítva a művet eredetileg megalapozó utópisztikus gazdasági elképzeléseket. Az asztalon e szabályrendszereket lehetett olvasni, a játékasztal közepébe installált monitoron pedig követni lehetett a fiatalok sok nevetéssel járó játékát. Szintén helyi gyerekkel való együttműködésre és új játékszabályokra épül fel a Párizsban élő Mircea Cantor által a kiállítás ideje alatt rendezett Ping Pang Pong bajnokság, amit egy két hálóval ellátott ping-pong asztalnál lehet játszani. A kolozsvári Ciprian Muresan Eugen Ionescu Rinocérosz című darabjából készített egy rövidített verziót, amelyet, az abszurd dialógusokat csak félig értve, de magukat a szerepekbe így is beleélve 10-12 éves gyerekek olvasnak fel. Ionescu darabja 1959-ben íródott és a rasszizmusról, mint konformizmusra és előítéletre épülő problémáról szól: a főhősön kívül mindenki rinocérosszá változik, de ő még így sem távolodik el megrögzött nézeteitől. A szöveg ilyen formában való használata a fiatal generáció játékos nevelésének is tekinthető.
A kiállításon szereplő munkák a társadalom által meghatározott egyéni sorsokra is reflektálnak. Szöveg és kép együttes hatásából épül fel a német Elke Marhöfer diavetítésből és hanganyagból álló installációja. A játszótéren unatkozó bevándorló tinédzserek és a Párizsban utcára vonuló fiatalok képei váltják egymást, mialatt egy franciául, németül és angolul keveredő töredékes dialógust hallunk. A gyerekek és felnőttek szájából elhangzó párbeszédből – melynek alapja Margerite Duras Ernesto című könyvének szereplője – megtudhatjuk, hogy az egyik bevándorló család gyereke azért nem akar iskolába járni, mert az a szüleitől és kultúrájától való elszakadást jelentené, mivel szülei nem részesei az új kultúrának. Hajnalka Bessenyei pszichológus és Nita Mocanu képzőművész közös filmje, a Mami, anyákkal és szakemberekkel készített interjúkon keresztül az anyák társadalmi helyzetét mutatja be a még mindig nagyon paternalista módon működő Romániában.
Valóság és fantázia határán született meg Ioana Nemes Balthazar című munkája amely egy hatalmas alvó játéknyúl és gyermek gazdája, Emil, a megértés lehetetlenségéről szóló szomorú története. Ezt a parabolát a modern ember élmény-modelljének is tekinthetjük, „aki nem más, mint saját körülményeinek szülő nélküli gyermeke” (Adrian T. Sirbu).
A közös tanulás, egymás tapasztalatainak megértése és a megértésre épülő közösségek vágya mindhárom kiállításban munkál amellett, hogy egyszersmint a Periferic Biennálé jövőjének is tekinthető, remélhetőleg egyre több, a kiállításra kívülről érkező látogató részvételével.
Hegyi Dóra
Képek: Vector Association, Big Hope (Commonopoly)
1 Az első Periferic Biennálét Matei Bejenaru 1997-ben performansz fesztiválként szervezte meg, ebből nőtte ki magát a nemzetközi kiállítás, amelynek első külföldi kurátora 2003-ban a svéd Anders Kreuger volt. Ma Bejenaru a biennálé igazgatója, a kiállítás szervezését pedig az általa vezetett Vektor Galéria bonyolítja. ld.: www.periferic.org.
Iasi (Észak-Kelet Románia), egykor Moldávia fővárosa, ma is határozott kulturális öntudattal rendelkezik. Régi épületei, villái tanúskodnak a város 19.század végén felépült polgári múltjáról. A ma 400.000 fős városban nyílt meg Románia első egyeteme, ma hét egyetem működik itt. A kiállításokat támogatták a nagy kulturális intézetek (Goethe Intézet, British Council, Francia Intézet), melyek jelen vannak a városban és közvetlen kulturális kapcsolatot jelentenek a világhoz, a nyelvtanulás itt evidens. Szinte mindenki beszél angolul, a pincérektől a gyerekekig.
2 Helyszínek: Kulturális Palota és Galeria Cupola. Résztvevők: Sandy Amerio, Bik van der Pol, Valentin Carron, Latifa Echakkhch, Jens Haaning, Pierre Joseph, Mattias Olofsson, Sean Snyder, Simon Starling, Andrei Ujica-Harun Farocki. Katalógus: Periferic 7- International Biennial of Contemporary Art. Focussing Iasi. Strategies of Learning. Ed. Florence Derieux. Editura Polirom, Bucharest / jrp Ringier, Zurich, 2006.
3 Babias újonnan több „új Európa” kiállítás létrehozásában vett részt, ld. The New Europe.Culture of Mixing and Politics of Representation, 2005 január 20 – április 24, Generali Foundation, Bécs (társkurátor: Dan Perjovschi), és a jelenleg zajló Check-in Europe – Reflecting Identities in Contemporary Art (Beral Madra, Marketta Seppälä, Veronica Wiman, Erno Vroonen kurátorokkal), European Patentoffice, München 2006 május 18 – július 13. Az Identity Fusion szekciója kurátora Marius Babias.
4 Helyszín: Törökfürdő, Iasi, részvevők: Luchezar Boyadijev, Boris Buden, Nicoleta Esinencu, Andrea Faciu, H.arta, Christine és Irene Hohenbüchler, Laura Horelli, John Miller, Dan Perjovschi, Lia Perjovschi, Hito Steyrl. Katalógus: Periferic 7- International Biennial of Contemporary Art. Focussing Iasi. Social Processes; ed. Marius Babias, Angelika Nollert. Editura Polirom, Bucharest / Revolver, Frankfurt am Main, 2006
5 ld. 3.jegyzet p. 39.
6 Kurátor: Angel Judit, Dan Perjovschi mellett a SubReal csoport szerepelt a pavilonban.
7 Perjovschi az 1989-tól megjelenő 22 című bukaresti kulturális-politikai hetilap vizuális kommentátoraként alakította ki félreismserhetetlen stílusát.
8 A katalógusból: A művészetről és arról, ahogyan a világra tekintünk. (About art and the ways we look at the world)
9 Helyszín: Sports Hall, George Enescu, University of Arts és más helyszínek. résztvevők: Big Hope (Erhardt Miklós, Dominic Hislop, Elske Rosenfeld), Gabriela Vanga és Mircea Cantor, Ciprian Muresan, Ioana Nemes, Elke Marhöfer, Katya Sander, Nedko Solakov, Hajnalka Bessenyei és Nita Mocanu, Szabó Péter. katalógus Periferic 7- International Biennial of Contemporary Art. Focussing Iasi. Why children? Ed. Timotei Nadasan, Attila Tordai-S. Idea Editura, Cluj, 2006.