Bacsó Bélának
„Van valami a bölcsesség és az ostobaság között. A helyes véleményalkotás, amely anélkül is helyes, hogy meg tudnánk indokolni. Nem tudod-e, hogy ez se nem tudás – mert hogy is volna tudás az, amit nem tudunk megindokolni? – de nem is tudatlanság, mert hogy is volna tudatlanság az, ami eltalálja a valóságot? Ilyesmi tehát a helyes véleményalkotás, középen az okosság és a tudatlanság között.” „A bölcsesség szerelmesei a bölcsek és tudatlanok között helyezkednek el.”
(metaxy phroneseos kai amathias)
Platón, Lakoma 202a
„Előjelek, sejtelmek figyelmeztetések úgy járják át szervezetünket éjjel-nappal, mint a hullámverés. (…) A kezdődő nap minden reggel, mint frissen vasalt ing fekszik ágyunkon; a tiszta jóslatnak ez a mindennél finomabb, mindennél sűrűbb szövete úgy áll rajtunk, mintha ránk öntötték volna. A következő huszonnégy óra szerencséje azon múlik, hogy ébredéskor magunkra tudjuk-e ölteni.”
Walter Benjamin: Egyirányú utca
Minden megfogalmazás tökéletlen, ahogy ez is, hiszen tükör által homályosan látunk.
Látogatóként élek ebben a testben, azért, hogy tanuljak ég és föld között, szakadatlan mozgásban, változásban, e köztes térben, végesben és végtelenben, ahol kölcsönösen áthatva egymást egyidejűleg minden mindenhez kapcsolódik. Ez a metaxu.
Amit látok nem a létező. Parmenides a ‘Természetről’ szóló írásában írja: ami megszületett vagy meg fog születni nem létezik. A születés és halál nem a valóság, mert minden egy, összetartozik, és állandó kapcsolatban van a létezővel. Klee azt írja, hogy a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz, ahol a folyamat eleje és vége ismeretlen.
Nem vagyunk egyedül, viszonylatokban élünk, ahol megragadni csak egy adott pillanatot lehet, magát a folyamatosan változó életet nem, Merleau-Ponty szerint csak egymás pillantásán keresztül igazolódhatunk, mások előtt válhatunk csak igazzá. Viszonyulás nélkül, önmagunkban, nem létezhetünk.
Minden itt és most történik, múlik. Átmeneti, közbeeső állapot ez, mely nyitva marad minden irányban: megtörtént múlt és a következő megnyilvánulatlan lépés, jövő közé eső szakasz – rész, távolság.
Megélni a pillanatot a lélek természetének ismerete alapján érdemes. Ez vezet önmagunk megismeréséhez, tudáshoz, bölcsességhez. Felfelé és befelé is, egyidőben.
Lelki történések esztétikai jelenségként való szemléltetése ellentmondásnak tűnik. Agamben mégis úgy magyarázza Taste című munkájában, hogy a véleményalkotás egy olyan másfajta tudás, mely az igazság láthatatlansága (tudás) és a láthatatlan igazsága (szépség) között születik.
‘Az esztétikai tapasztalat is az önmegértés egyik módja… a művészet tapasztalatában valódi tapasztalat működik, mely azt, aki végzi, megváltoztatja’ idézi Bacsó Gadamert, ezzel igazolva a művészet tökéletes szerepét, lelki utunkat a tudás felé, majd így folytatja: ‘amennyiben az ember megérti önnön létét, és azt, hogy hányadán áll önmagával, akkor a mű kikényszerítette válasz megteremtheti azt a folytonosságot, hogy megértse, mi is ő és miként van, éppen az esztétikai tapasztalat hatására és annak eredményeképp.
Amiben élünk, itt és most, – folytatja – ‘ami úgy tűnik van, nem más, mint ami a lélek mozgását a látható felé és azon túl elragadja, azaz a görög metaxu értelmében, ebbe a köztes mezőbe kivetett az ember.