3 pillér

20 éves az Első Magyar Látványtár

2010. június 20. – június 30.
MegnyitóOpening: 2010. június 19. 18:00
Kiállításunk, ha tetszik három kiállítás békés vetélkedése, avagy békés egymás mellett élése, három kamara kiállításon:
Altorjai Sándor: „Szegény van Gogh és Gyagya bácsi”
J. G. Bettelheim: „New York – Budapest Rózsadomb”
Swierkiewicz Róbert: „E. E. Cummings” és lapok két korai sorozatból.

Tulajdonképpen régen látott képek újra kiállítása, többségüket 30-40 éve nem látta senki, némelyiket sohasem.

1. Altorjai Sándor (1933-1979)
Altorjai Sándor sajnálatosan korán lezárult életműve a magyar neoavantgárd egyik – meglehetősen markáns – csúcsát jelenti. A szerzőtől mindössze tíz megrendítő erejű kép szerepel a volt trezor szigorú terében.

2. J. G. Bettelheim (1900-1972)
Akárcsak Párizsban, Clevelandban, vagy New Yorkban, ugyanúgy Budapesten, a Rózsadombon felépített házában is azt festette és rajzolta, amit ablakából látott. Párizsban még erőteljes expresszivitás jellemzi, Clevelandban szigorú, puritán tárgyilagosság uralkodik a képein, New Yorkban született munkáin megismerhetjük a „precizionizmus” tökéletessé fejlesztett fegyvertárát. A kiállításon a New Yorkban készült, férfias megfogalmazású, nagy erejű ipari tájai (rézkarcok és litográfiák) szerepelnek, szembesítve, ellenpontozva a rózsadombi csendes rajzok és pasztellek otthonos puhaságával.

3. Swierkiewicz Róbert
Az amerikai költő Swierkiewicz által, egyenként 100×70 cm-es képpé írott verseit kívánjuk kiállítani a nagy pinceterem falain. Swierkiewicznek ez a sorozata 1982-ben készült, és hamarosan be is mutatta a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Azóta csupán a sorozat néhány lapját láthatta a közönség az Első Magyar Látványtár két tematikus kiállításán Diszelben.