Ha a hagyományos oktatás a konform megoldásokban járatos és a készen kapott minták kipróbált sorvezetőjével horgonyoz le, a kreatív személyiség sokirányú készséget mint a könnyedség, a rugalmasság, a kidolgozottság és az eredetiség működtet (Erika Landlau).
Ebben a mátrixban, valamint a korszerűséget a rövidtávúságban, tehát az elhasználódást az újraösszerakhatóságban kioltó technológiákban ér össze az a gondolkodás, amit a Hűség esztétikája című kiállítás is előfeltételez. Az ovidiusi aere perennius vagy a senecai ars longa vita breve helyett valami mást talál ki az ebben a státuszban sokáig érvényes művészetre.
A kiállítás koromból, gyurmából, pigmentekből és viaszból készült tárgyegyüttesei azonban hűségesek és amnéziamentesek azt az időszakot illetően, amikor még nem a szemét és a referencianélküliség került a műtárgyak megszokott helyére.
Múlékony, rövid lejáratú, deformálható vagy idővel magától szétmenő anyagok az olasz arte povera mozgalom óta népszerűek, történetieg pedig azokba a vanitas igényű tendenciákba is becsatornázhatók, amik az emberi élettel fogják közös mezőbe a végességre kiélezett művészetet.
A szépség candidi keresése és tárgyiasításának felmutatása évezredekig tájékoztatta a „szépművészetet”, az esztétikailag hatásos kategóriája elleni állóháborút csak a 20. század modernizmusának valóságmániája hirdette meg.
A ’90-es években feltalált „érzéki konceptualizmus” rendezte újra egy oldalra azokat a különböző felfogásból származó ellentéteket, ami az egy részről a kommerciális megkerülését, a gondolat szabadságát és megfoghatatlanságát részesítette előnyben a kellemes, nézelődésre és együttélésre alkalmas ‘pensive’ műtárgyakkal szemben.
A kiállítás egyrészt olyan materializmus köré szerveződik, aminek minden részeleme immerzív tapasztalatélményt iktat be: a látás, tapintás és tájékozódás azonosként kezelt érzékgerjesztésével. Másrészt a bot forma, az A4-es üveglapok nyomörző felülete vagy a hűség szó eszmeisége a hazai hardcore konceptualizmus mesterére, Erdély Miklósra is utalást tesz.
A hommage-ként is felfogható munkák úgy szervesülnek a kiállítási egészbe, hogy a formai megsokszorozás által egy fordított logikai elven elbizonytalanítanak a hűség egy az egyhez való megfelésében, vagy egyáltalán felteszik a kérdést: a ma etikai környezetében mihez legyünk hűségesek?
Német Szilvi