A jelen képlete

Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók

2017. december 3. – 2018. január 21.
MegnyitóOpening: 2017. december 2. 17:00
A C3 Alapítvány médiaművészeti és médiatörténeti kiállítása megkísérli végigkövetni, hogyan alakult a képzőművészet és a számítógépek viszonya Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben. A jelen képletének felmutatásához speciális nézőpontot választottunk.

Jelentős életművel rendelkező, ismert alkotók együtt jelennek meg azokkal a fiatalokkal, akik a C3 Alapítvány Szabadfogású Számítógép Versenyének pályázói, nyertesei voltak. Az említett időszak alatt sok minden változott a komputerhasználat, az infokultúra elterjedése és alkalmazásai során. A kiállítás ennek nem szokványos, de informatív, izgalmas, sokrétű áttekintésére vállalkozik.

A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány 15 éve hirdet fiatalok számára kreatív számítógép használatot ösztönző versenyt. Úgy véljük, elérkezett az idő, hogy megvizsgáljuk és bemutassuk, hogyan is zajlott ez a 15 év, kik vettek részt a projektben, mi történt a több mint száz nyertesünkkel az évek során, illetve miként válhat láthatóvá, értelmezhetővé annak a több mint 6000 pályázatnak a mai nézete, melyeket a fiatalok készítettek.

A kiállítás alcíme utalás Marc Prensky írásaira (Digital Natives, Digital Immigrants, I-II., On the Horizon, 2001).

Kiállító művészek: Andrejkovics Zoltán, Beöthy Balázs, Lisa Buttinger, Eike Berg, Előd Ágnes, Erhardt Miklós, Felvidéki Miklós, Gutema Dávid, Implausible Works (Szekeres Agnus, Szécsényi-Nagy Loránd), Jurik Kristóf, Kozma Gábor, Liszka Tamás, Marsalkó Fruzsina, Maurer Dóra, Mikulán Dávid,, Peternák Zsigmond–Balogh Máté, Clemens Schöll, Katarina Šević, Szegedy-Maszák Zoltán–Fernezelyi Márton, Szemző Tibor, Szente-Varga Bálint, Szörényi Beatrix, Szőnyi András, Szremkó Bettina, Sztojánovits Andrea, Varga Máté, Vecsei Gábor, Vécsei Júlia, Vecsey Balázs, Vécsey Virág, Raphael Vögeli, Waliczky Tamás, Zics Brigitta, Zsigó Miklós és mások