A mélység felszínén

2012. március 23. – április 21.
MegnyitóOpening: 2012. március 22. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Sturcz János
A központi installáció címe, A mélység felszínén, utal egyrészt egyfajta határfelületre a térben két különböző minőség vagy sík között, valamint választóvonal az alaktalan és a megformált között.

„ Az anyag lényege a lehetőség, amely képes formákat ölteni. (…) A létrejövés megelőzi a létezést, a lehetőség a valóságot, a rész az egészet, amiképpen megelőzi a határtalan kiterjedés a létezési formát.”( Eckhart Mester, A Teremtés könyvének magyarázata)

Az Egyből sokasággá válás, a keletkezés mozzanata folyamatos, fizikai szinten például mikroszkópban is megfigyelhető. Erről szól az In vitro Fertility című munka, mely személyes élmény hatására jött létre, a 9 db rogyasztott üveg korong egy petri csészében osztódó petesejt stádiumait ábrázolja. Ehhez kapcsolódik egy másik mű (Mikroszkópban), amely osztódó csónakokat jelenít meg lightbox-ban.

A víz, mint egyszerre nehéz tömeg és könnyű, áttetsző elem, szintén mint határoló felület jelenik meg a munkákban, amely ugyanakkor finoman visszatükröz is. A Felszín című installációnál pedig, közvetlen a fehér falra ragasztott fóliacsíkok éppen, hogy csak sejtetik a víz mozgásban lévő felületét.

A Forrás című munkában a víz vetített képként folyik egyik dézsából a másikba, máshol egy csordultig telt, archaikus edényből pedig festett fólia gyanánt csorog le a galéria padlójára (Színültig). A kiállított objekteken, a falakon, és egyéb transzparens hordozókon (fólián, üvegen) sodródó, lebegő csónakok tűnnek fel, melyek ivarsejtekre, magokra, bogarakra emlékeztetnek, de az embert is szimbolizálják, ahogyan a tó felületén tükröződő cölöpök (9 cölöp) is.

Minden mindennel összefügg, összekeveredik, folyamatosan áramlik egy állandóan változó, újra és újra átalakuló, végtelen fluidumban.

Bondor Csilla