A tárlat címe az életmű egyik legfontosabb műcsoportjára, a Quod libet-képek sorozatára utal. Bár a kifejezés zenei és festészettörténeti fogalmakat idéz, mégsem tekinthető konkrét művészettörténeti utalásnak, inkább vonatkozik egy alkotói módszerre és alapállásra, amelyet játékossággal párosuló kísérletezőkedv jellemez.
A művész érzékletesen utalt legújabb, minden korábbinál poétikusabb alkotásaira formatornaként. Az imaginárius térben lebegő alakzatokat akár egymásra hajló, egymással gyakran „reciprok” viszonyban lévő „színhártyáknak” is nevezhetjük, amelyek képzeletbeli mozgásai a komplementer színek és a hideg-meleg kontrasztok intenzív vibrálását vagy melankóliával teli harmóniáját hívják életre.
Maurer művészete leírható a mozgó síkok változó konstellációinak szabad játékaként – az életmű egésze egy következetesen kibontott konceptuális program megtestesülése, amely a látszat ellenére elsősorban nem képzőművészeti vagy matematikai, hanem inkább ismeretelméleti kérdésekből indul ki.
Dieter Honisch találó megfogalmazása szerint ugyanis Maurer Dórát „nem a művészet érdekelte, hanem a valóság és a valóság állandóan változó megnyilvánulása.” A kiállítás „a valóság állandóan változó megnyilvánulásainak” új konstellációit mutatja be.
Az „ahogy tetszik” elve szerint egymásra és egymásba íródó, zenei partitúrákhoz is hasonlatos alakzatok mintegy a szemünk előtt „játsszák le” a formák születésének folyamatát, a formateremtés örömének dinamikus, mégis mozdulatlan képeit adva.
Fehér Dávid