Az AI technológia térnyerésével lehetőséget láttam a hagyományos tájfotózás határainak feszegetésére. Egy mesterséges intelligencia program segítségével, amely folyamatosan tanul az interneten fellelhető fényképekből, képes vagyok tájképeket generálni, amelyek különböző természeti elemek szintézisei. Ezek a tájak az interneten fellelhető tengerek, hegyek és sivatagok képeire építenek vizuálisan, és azok uniformizált látványából állnak össze.
Miután a mesterséges intelligencia létrehoz egy képet, előveszem a digitális fájlt, és előhívom az analóg fotólaborban. Az analóg laborban lecserélem a filmet egy digitális képernyőre, létrehozva a digitális és analóg technológia hibridjét. A pixelek és szemcsék egy felületen történő megjelenítésével kísérleteztem.
Kamera nélküli eljárások alkotják a képek második rétegét. Képeimet úgy alakítom át, hogy hozzáadok egy teljesen más tárgyat, a nagyításkor fotogrammot készítek. Nagyobb méretű képeknél az analóg és digitális technika párosításából keletkezik a papíron egy háló. A nagyítás során olyan folyamatokkal kísérleteztem, amelyek nem szabályozhatóak, ellenőrizhetőek és magukban rejtik az esetlenségeket és a spontaneitást. A hibrid látvány másik rétege ilyenképpen a fotográfia kezdeteihez nyúlik vissza.
Minden kép egyedi.
“Egy táj, amelyen a gépkocsi vagy a gyorsvonat átrobog, leíró értékéből veszít ugyan, de szintetikus értéke megnő: a vasúti kocsik ajtaja vagy az autó szélvédő üvege az elért sebességgel együtt megváltoztatta a dolgok megszokott aspektusát.”
A világlátásunk változása módosítja és meghatározza a természeti tájakat illetően a hétköznapi tapasztalatainkat.