Ajándék

2019. január 24. – március 10.
MegnyitóOpening: 2019. január 23. 18:30
MegnyitjaRemarks by: Mélyi József
A kiállítás annak az évente megrendezett kiállítás-sorozatnak a negyedik része, amely 2015 óta a kiállított alkotások közös jegyeként a művészi alkotófolyamatnak egy-egy típusát jelöli meg.

A közös jegy jelen esetben a művek készítője és birtoklója közötti személyes kapcsolaton túl, a készült alkotás időnként konkrét időhöz, esetleg élethelyzethez köthető volta. Az ekképpen készült műalkotások sokszor az ajándékban részesülő fél alapos, mély ismeretét is magukba foglalják.

Jelen bemutatásukkal a kiállított tárgyak szinte kivétel nélkül először kerülnek ki a privát szférából a nyilvánosság elé. Értelmezhetőségükhöz fontosnak tartottuk, hogy az ajándékozás hátterének történetét is megismertessük a közönséggel.

Az Ajándék című kiállítás témája – a kiállított tárgyak materiális jelenlétével – az élmény ajándékozás korában megfigyelhető ellentétre hívja fel a figyelmet.

Meghívott művészek: Antal Balázs, Chilf Mari, Csató József, Cseh Lili, Eperjesi Ágnes, Fischer Judit, Jagicza Patrícia, Kovách Gergely, Martin Henrik, Mátrai Erik, Pacsika Rudolf, Süveges Rita, Szabics Ágnes, Szabó Ottó, Szalay Péter, Szász György, Szemző Zsófi, Várnagy Tibor, Várnai Gyula