Selma Selman a volt jugoszláv térségben nagy múltra visszatekintő kritikai és politikai művészet egyik legfiatalabb és legizgalmasabb zászlóvivője, aki a performansz, videó, fotó, rajz és festészet eszközeivel dolgozik.
A hathatós kortárs politikai ellenállás formáit kereső művészeti gyakorlata a különböző irányú és léptékű elnyomással kapcsolatos személyes tapasztalataira utalva egyszerre öleli fel és robbantja szét a romákat övező sztereotípiákat, miközben roma származású fiatal bosnyák női művészként saját helyzetére is összpontosít.
Tekintettel a romák által tapasztalt elnyomás összetettségére, aktivizmusának és művészi gyakorlatának végcélja a női testek védelme és önrendelkezéssel való felruházása, de egyúttal az elnyomott nők kollektív önfelszabadításának léptéktől független megközelítése is.
Az általa „rétegzett interszekcionalizmus”-nak nevezett szemlélet keretein belül a művésznő szintetizálja a megkülönböztetés egymást átfedő és egymást metsző formáit, amelyekkel az emberek, kisebbségi csoportok világszerte szembesülnek. Selman a Get The Heck To School [Sipirc a suliba] nevű szervezet alapítója is, amelynek célja a szegénységgel és társadalmi kiközösítéssel küzdő roma lányok helyzetbe hozása.
Az acb galériában megrendezett harmadik kiállításán a művésznő legújabb, Motherboards [Alaplapok] című nagyszabású projektjét mutatja be, amely 2023 júniusában a Rijksakademie Open Studiosban debütált, majd a koszovói 4. Autostrada Biennálén volt látható.
Az alaplap az az elem, amely biztosítja az összeköttetést a számítógép hardverkomponensei – a processzor, a memória, a merevlemez, a videokártya – között, és így a hozzá csatlakoztatott alkatrészek „anyjaként” működik. Ez a metaforikus megközelítés bontakozik ki négy roma nő motorháztetőkre festett portréin, utalva a boszniai háború után a művész családjában tartott első lakodalomra.
Ezek a nők feleségként, anyaként a férfihoz tartoznak, és láthatatlanok maradnak a társadalomban, csakúgy mint a számítógépek belsejében lévő alaplapok. Mégis az erőt, a kitartást és a túlélést megtestesítő hősnőkként jelennek meg.
A lapok nyersanyagként is szolgálnak; két évnyi kutatás után Selman rátalált az arany alaplapokból való kivonásának nem mérgező módjára, egy ezeréves eljárásnak, a kohózásnak köszönhetően. A bemutatott, 200 alaplapból nyert arannyal bevont köröm a roma nők alapvető szerepét, mégis láthatatlan státuszát is szimbolizálja. A művész ezt az fémhulladékból történő aranykitermeléssel kapcsolatos tudást kívánja átadni közösségének, hogy kiemelje őket a szegénységből, és egyúttal stigmatizált munkájukat értékessé tegye.
Selma Selman művészeti gyakorlatában a munka és a gazdaság kérdéseit járja körbe, különösképpen fémhulladékok újrahasznosításán és felhasználásán keresztül, utalva a családja megélhetését generációk biztosító jövedelemforrásra. Performanszai során többnyire fémárukat, egész autókat vagy háztartási eszközöket tesz tönkre fejszével, hogy értékes tartalmukat begyűjtse.
A művész szisztematikusan újrahasznosítja ezeket a kiszerelt fémalkatrészeket, és festményeket fest rájuk, így kérdőjelezvén meg, hogy a társadalom milyen módon tulajdonít értéket az anyagi tárgyaknak, illetve a munkának, és hogyan viszonyulunk mindkettőhöz.
Selman fémhulladékra festett képei személyes vizuális naplót alkotnak, amely – gyakran szimbolikus – önarcképekből, családja portréiból, a boszniai mindennapok benyomásaiból, a globális kapitalizmus örvényében elfoglalt helyével kapcsolatos kemény és ironikus reflexiókból, érzékeny és hátborzongató szöveges vallomásokból, női testrészek nyugtalanító ábrázolásaiból, valamint a számára meghatározó művészettörténeti utalásokból áll.
Azzal, hogy műveihez fémhulladék komponenseket használ, a művésznő nemcsak családja küzdelmes létfenntartására utal, hanem szimbolikusan a nyomorúságon, diszkrimináción és sztereotípiákon túllépő mondanivalója közvetítőjévé alakítja át ezt a látszólag haszontalan felületet.