Hosszú út vezette mai elképzeléseiig, és visszatekintve ez az út is egyre izgalmasabbnak tűnik. Hiszen már a 90-es évek elején készített munkáiban is (pl. Marlboro-sorozat) világosan kirajzolódik a társadalmi szituációk komplexitása iránti érzéke.
Ezek a munkák egyszerre fejezik ki a kilencvenes évek eleji helyzetünk iránti érdeklődést – egészen a banális valóságtöredékek hangsúlyozásáig, másrészt ironikusak a művészeti modernséggel és haladáseszmével szemben. Visszatekintve világosan látjuk, hogy késobbi műveinek komplexitása, tartalmi élessége és tartózkodó állásfoglalása nemes egyszerűséggel rajzolódik ki ezekben a korai művekben is.
A 2000-es években a szerepkeresés kutatása vezette Nemes Csabát oda, hogy az identitás kérdését a szociális meghatározottság kérdésével vesse össze. Ebben a viszonylatban már nem is csak a saját művészi identitása foglalkoztatta, hanem figyelme mások felé fordult, és a társadalmi csoportok közötti feszültség dinamizálására fektette a hangsúlyt munkáiban.
Ezen belül több mű a társadalmi változások vizuális megjelenési formáit elemezte. Az ezredforduló évei alatt visszakanyarodott a festészet műfajához, az akkoriban készült képeket, ellentétben a korábbi művekkel inkább a személyes, vagy akár intim nézőpont jellemezte.
Az utóbbi évek felerősödő politikai konfliktusai nyomán újra a társadalmi és politikai kérdéseket elemezte munkáiban. A 2007-ben elkészült Remake című animációs műve konkrét, aktuális politikai eseménysorozatra reflektált, a 2006-os budapesti őszi zavargásokat és a „TV ostrom” eseményeit dolgozta fel. Ez a mű nagy visszhangot váltott ki a médiában és az inkább apolitikus beállítottságú képzőművészeti közegben egyaránt.
Az elmúlt egy-két évben a politikai téma, mint motívum megjelent a festészeti munkásságában is, igaz ezek a munkák még kevésbé ismertek a szélesebb nyilvánosság számára. Több szálon kapcsolódnak a korábbi képek festői megközelítéséhez, ugyanakkor érezhető rajtuk egy karakterbeli változás is, ami részben az animáció kifejezésformáinak hatását mutatja.
A Kiscelli Múzeum Templomterében egy olyan kiállítást tervezünk, ahol a festészeti anyag kapna nagyobb hangsúlyt. A képek kimondottan aktuális eseményekkel foglalkoznak – elsősorban a magyarországi szélsőjobboldal és a cigányság közötti feszültség brutális és tragikus jelenségeivel, valamint az ezeket körülvevő bizarr politikai szürkezónával.
Nem utolsó sorban a kiállítás azt a problémát is felveti, hogy a mai kortárs politikai művészeten belül milyen alternatívája van annak a megközelítésnek, amikor a művész nem a politikai vagy politológiai klisék mentén akar aktuális társadalmi kérdésekről beszélni.