A retrospektív kiállítás Bodóczky István legfrissebb műcsoportjáról kapta nevét. 1900-ban jelentette meg Sigmund Freud Traumdeutung (Álomfejtés) című könyvét, amelyben lefektette az álomfejtés pszichoanalitikus modelljét. Eszerint az álom a tudatalatti (elfojtott) tartalmak rejtélyes kifejeződése. Alváskor az ébrenléti állapotban fenntartott represszió csökken, emiatt a tudatba áramolhatnak az álommunkának köszönhetően szimbolikus tudatalatti tartalmak. Carl G. Jung szerint az egyénre jellemző tudattalan mellett komoly szerepet játszik a kollektív tudattalan, melynek tartalmai éppúgy formálják álmainkat, mint az egyéni vágyak, elfojtások, élmények, tapasztalatok. Azt is mondják, az álmok kreatív megoldásokat kínálnak érzelmi és intellektuális problémákra. Az biztos, az álmok kapuja a titkok birodalmának bejárata, s hogy a sok álom-elmélet csupán a titokzatosság okán hozható közös nevezőre.
Vijai Shankar épp azt állítja, hogy az „élet nem megismerhető. Az álom azonban igen. Amit ismerünk, az mindig álom. Az élet rejtély; mindig is az volt és az is marad. Ez a rejtély értelmezi önmagát és ez az értelmezés lesz az álom. Az álom valósnak tűnik az ébrenlét során és illuzórikusnak amikor alszunk. De lehet-e egy álom valós? Honnan tudjuk, hogy az a rejtélyes forrásból származó interpretáció-manifesztáció egy álom?”
Egy, az Álomfejtés című mucsoport nevének a kiállításra történő kiterjesztése utal arra az analógiás kapcsolatra, amely álom és alkotás között fennáll, s arra, hogy mind az álmok, mind a műalkotások titokzatosak és megfejtésre várnak. A megnyitóra megjelenő katalógus tanulmányát És ez repülni is tud? címmel Turai Hedvig írta.