Atáditél

A Szobrász Tanszék Nagyatádon 2005-2011

2012. november 9. – december 1.
MegnyitóOpening: 2012. november 8. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Sturcz János
A nagyatádi művésztelepre 2005-ben utaztak le először egyetemisták, hogy segítsenek Farkas Ádámnak a Ködkarcoló című munka rekonstrukciójának elkészítésében. A következő évtől Gálhidy Péter vezetésével minden évben 12 -15 hallgató (az MKE Szobrász Tanszékének osztályairól), és néhány korábban végzett szobrász, illetve vendégként festők és grafikusok is megfordultak a telepen.

A 1990-es évek végére némileg lelassult a közel 70 darabból álló szabadtéri szoborpark fejlesztése, az állagmegóvásra és fenntartásra sem jutott elég pénz. Az egyetemisták megjelenése frissítőleg hatott ebben a helyzetben.

Az anyag adott volt, az alkotótábor műhelyfelszerelése és a helyi szponzorok is a fával való munkát segítették. Ezért a Magyar Képzőművészeti Egyetemen megrendezésre kerülő kiállítás döntően fából készült szobrokból áll, de mégsem mondhatjuk azt egyértelműen, hogy ez egy faszobrászati kiállítás.

Az évek során több nagyméretű plasztika készült, amelyek a parkban illetve a városban kerültek felállításra (Rajcsók Attila, Gombos Andrea, Hidi Endre, Gilly Tamás, Gálhidy Péter), több kisebb méretű plasztika a helyi gyűjteménybe került, ezenkívül a fiatal szobrászok 2006-ban rekonstruáltak az alkotótelep és a város szempontjából is nagy jelentőséggel bíró Issey Ammemya Meditáció című szobrát.

A két évente megrendezésre kerülő Országos Faszobrászati Kiállításról a legtöbb díjat az MKE hallgatói hozták el az elmúlt években.

Ennél azonban sokkal fontosabb az, hogy egy olyan lehetőség nyílt a diákok számára, ahol kipróbálhatták a nagyobb méretekben való gondolkozást, tapasztaltabb, de még fiatal kollégáktól tanulhattak, és kialakult egy generáció, amelynek képviselői a hagyományos anyagválasztáson keresztül értelmezik újra a szobrászatot.

Kiállító művészek: Arláth Krisztina, Balázs József Tamás, Barát Fábián, Bondor Csilla, Dárdai Barnabás, Dóra Emese, Fülöp Gábor, Gálhidy Péter, Gergely Réka, Gergely-Farnos Lilla, Gily Tamás, Gombos Andrea, Gügyela Tomás, Hermán Alíz, Hidi Endre, Hitter Magdolna, Kotormán Norbert, Major Janka, Majoros Áron, Németh Marcell, Plank Attila, Rajcsók Attila, Torgyik Katalin, Toronya Laura, Varga Sándor